Habár az elmúlt évek során az adóbevallással kapcsolatos tájékoztatás széleskörűbb lett, valamint a kapcsolódó folyamatok az elmúlt évek során egyszerűsödtek, hasznos lehet a bevalláskészítés során a bevallási tervezettel, az igénybevehető adókedvezményekkel vagy épp a nem munkaviszonyból származó jövedelmek adózásával kapcsolatban tájékozódni.

A NAV idén korábban, már március 1-től elérhetővé tette a munkáltató, kifizető által megadott adatok alapján a szja-bevallási tervezetet elektronikus felületén a magánszemélyeknek, mezőgazdasági őstermelőknek, áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek és egyéni vállalkozóknak.

A magánszemélyeknek, akiknek volt munkahelyük és kaptak munkabért, valamint a főállású katás egyéni vállalkozóknak, akik más jövedelmet nem szereztek 2021-ben, a tervezet 2022. május 20-án automatikusan bevallásá válik külön jóváhagyás nélkül, amennyiben azt nem írják felül, vagy nem nyújtanak be külön szja-bevallást. Az egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezetteknek nem válik automatikusan bevallássá a tervezetük, nekik továbbra is önállóan kell bevallaniuk a tevékenységből származó jövedelmüket, az adóhivatal nyilvántartásában nem szereplő adatokkal kiegészítve.

Igénybe vehető kedvezmények

A 2021-es adóévre vonatkozóan továbbra is igénybe vehetők adóalap-kedvezmények, amelyeket meghatározott sorrendben kell érvényesíteni:

  • a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye,
  • személyi kedvezmény,
  • első házasok kedvezménye,
  • családi kedvezmény.

Mivel a személyi kedvezményre jogosító betegségek listája folyamatosan bővül, érdemes minden évben ellenőrizni a jogszabályi változásokat, hiszen a 2021-as adóévre vonatkozóan is majdnem 100 000 forint megtakarítást is jelenthet azoknak, akik olyan betegségben szenvednek, amely az szja-kötelezettség szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősül. A kedvezményre jogosíthat többek között a glutén- és a laktózérzékenység is.

Kapcsolódó

Nem elég a szívbetegség az adókedvezményhez, rosszul is kell lenni hozzá

Olvasónk szerint nem egyértelmű a tájékoztatás: ahány szerv, annyiféle választ kaptak a kérdéseikre.

Amennyiben az adóév elteltével utólag állapítják meg a kedvezményre a jogosultságot, az orvosi igazoláson szereplő kezdő naptól az adókedvezmény visszamenőleg, az adóbevallás önellenőrzésével érvényesíthető elévülési időn, azaz 5 éven belül. Továbbá, az elévülési időn belül az önkéntes pénztári (pl. egészségpénztár) befizetések utáni kedvezmények is érvényesíthetők utólag, amennyiben a magánszemély elmulasztotta adóbevallásában jelölni jogosultságát a kedvezményre.

A fentieken túl, azok, akik a 2021-es év bármely napján családi kedvezményre jogosultak és 2021-ben összevont adóalapba tartozó jövedelmet szereztek (pl. munkabér, megbízási díjat, ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem, őstermelői jövedelem, vállalkozói kivét) jogosultak adó-visszatérítésre legfeljebb 809 000 forintig. A visszatérítés a külön adózó jövedelmek (pl. ingatlan eladása, osztalék, tőzsdei nyereség) utáni adóból nem vehető igénybe. Fontos, hogy a visszatérítés a családi kedvezményre jogosult magánszemélynek akkor is jár, ha a családi kedvezményt nem érvényesítette vagy nem ő veszi igénybe.

Kapcsolódó

Szja-bevallás: érdemes figyelni, mert járhat még vissza pénz a gyermeket nevelőknek

Pénteken éjfélig lehet leadni az adóbevallást.

Amennyiben a magánszemély már év közben érvényesített adóalapot csökkentő kedvezményt, a kedvezményekkel csökkentett adóalapból a munkáltató, kifizető által levont adóelőleg jár vissza az adó-visszatérítésre jogosultnak. Megjegyzendő, hogy amennyiben az adó-visszatérítés miatt az összevont adóalap adója nulla lesz, a magánszemély nem tehet rendelkező nyilatkozatot, mint pl. önkéntes kölcsönös pénztári vagy nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot. Azonban az adó 1 1 százalékára vonatkozó rendelkezés megtehető a megállapított adó összegére, az adó-visszatérítés figyelembevétele nélkül.

Az adóhivatal azoknak az adó-visszatérítésre jogosult magánszemélyeknek, akiknek 2021-ben a munkbérből levont adóelőleget a kifizető feltüntette a havi adó- és járulékbevallásban és adatot szolgáltatott arról, hogy a magánszemély családi kedvezményt vesz igénybe év közben, vagy a családi pótlékot folyósító szerv az ellátásban részesülő magánszemélyről adatot szolgáltattak és utalási adatuk ismert volt, 2022. február 15-ig kiutalta az adó-visszatérítés összegét. Továbbá, azon magánszemélyek is eddig az időponti kapták meg az adó-visszatérítés összegét, akik 2021. december 31-ig nyilatkoztak arról, hogy családi kedvezményre jogosultként adó-visszatérítés illeti meg őket.

Azoknak a jogosultaknak, akiknek a jövedelméről az adóhivatalnak nincs információja, az összevont adóalapba tartozó jövedelmük után maguk fizették meg a személyi jövedelemadót és nincs munkaviszonyuk vagy kifizetőtől származó jövedelmük, az adóbevallásukban vagy a tervezet kiegészítésével igényelhetik meg az adó-visszatérítést.

Amennyiben a magánszemély nem ért egyet a kiutalt adó-visszatérítés összegével vagy olyan jövedelme is van, amely után ő fizeti meg az adóelőleget, lehetősége van arra, hogy az adóbevallási tervezete kiegészítésével vagy önállóan benyújtott 21SZJA jelű bevallásában igényelje vagy módosítsa a visszatérítés összegét - hívja fel a figyelmet az összeűllítást készítő Deloitte adóosztályának menedzsere, Kövesdy Zoltán.

Egyéb bevételek adózása

Munkaviszonyuk mellett sokan jutnak bevételhez egyéb forrásokból, mint például ingatlan bérbeadásából. Egyéni vállalkozónak nem minősülő magánszemély szálláshely kiadása esetén választhatja a szobánként 38 400 forint tételes átalányadózás lehetőségét, vagy hasonlóan az ingatlan-bérbeadásból származó jövedelem esetén az önálló tevékenységre vonatkozó szabályok szerinti tételes költségelszámolást vagy 10 százalékos költségelszámolást is. Ebben az esetben a magánszemély a költségek elszámolását követően fennmaradó bevételre számított 15% személyi jövedelemadót minden negyedévet követő hónap 12. napjáig köteles megfizeti, valamint az éves szja-bevallásban is feltüntetni.

Fontos, hogy a választott elszámolási módot az adott adóévben valamennyi önálló tevékenységből származó bevételre azonosan kell alkalmazni. Amennyiben a magánszemély a tételes átalányadózást választja, úgy egyéb felmerülő költséget nem tud elszámolni.

A külföldi befektetésekből származó 2021-ben megszerzett jövedelem bevallásának és adózásának vonatkozásában is körültekintően szükséges eljárniuk az adózóknak, tekintettel arra, hogy a NAV automatikus információcsere keretében a magyar magánszemélyek külföldi jövedelmeiről most már rendszeresen kap adatot.

Az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít annak ellenőrzésére, hogy a külföldről származó bevételek megfelelően szerepelnek-e a magánszemélyek adóbevallásában. Abban az esetben, ha a bevallásban egyáltalán nem, vagy csak részben szerepelnek a külföldről származó jövedelmek, úgy a NAV jogkövetési vizsgálatot, de akár adóellenőrzést is indíthat a magánszemélyekkel szemben - mutatott rá az adótanácsadó cég adóosztályának partnere, Baranyi Gábor.

Megjelentek a kriptoeszközök a bevallásban

Újdonság, hogy 2022. január 1-jétől szabályozták a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó jövedelem adózását is az szja törvényben. Az új szabályozás értelmében, a jövedelem után 15% szja-t kell fizetni, a tárgyévi igazolt költségeket el lehet számolni és alkalmazható adókiegyenlítés is. Adóköteles ügylet csak akkor keletkezik, ha a kriptoeszköz kikerül a "kriptovilágból", ameddig a kriptoeszközt kriptoeszközre váltják át, addig az ügylet adómentes. Az átmeneti rendelkezés szerint, a kriptoeszközzel végrehajtott ügyletből származó jövedelemre vonatkozó szabályokat már a 2021. adóévre is lehet alkalmazni, így a kriptoeszköz átruházásából, átengedéséből megállapított jövedelem a 2021. évre vonatkozó szja-bevallásban is feltüntethető. Abban az esetben, ha a magánszemély a 2021. adóévet megelőzően kriptoeszköz átruházására, átengedésére tekintettel jövedelmet nem állapított meg, annak ügyleti eredményét majd a 2022. évi ügyleti eredményként veheti figyelembe.

Továbbra is lehetőségük van a már korábban elfogadott és hatályban lévő jogszabályok által kínált könnyítési lehetőségek igénybevételéhez azoknak a magánszemélyeknek, akik adóbevallásuk elkészítésével, az adókötelezettség megfizetésével nehézségbe ütköznek. Bizonyos esetekben az szja-bevallás benyújtásának késedelmével, valamint az esetleges bírságok, pótlékok megfizetésével kapcsolatban a magánszemélyeknek lehetőségük van kimentési lehetőséggel élni.

Könnyítések is kérhetők

Az szja-törvény és az adóigazgatási rendtartásról szóló törvény lehetőséget biztosít igazolási kérelem benyújtására, amennyiben a (nem áfaköteles) magánszemélynek az szja-bevallás elkészítéséhez, az adóbevallási tervezet adatainak felülvizsgálatához szükséges iratok, igazolások önhibáján kívül nem állnak a rendelkezésére és emiatt előreláthatólag nem tudja bevallását határidőben benyújtani, a tervezetet felülvizsgálni. Fontos, hogy a bevallás benyújtásának késedelméről a benyújtásra előírt határidőn belül szükséges a bejelentést megtenni a NAV felé, azaz május 20. előtt. Az igazolási kérelemről az adóhivatal egyedileg dönt, azonban a kérelem nem utasítható el, ha a magánszemély külföldről származó jövedelemmel is rendelkezik és a mulasztást azzal menti ki, hogy az adókötelezettség megállapításához nemzetközi egyezmény, viszonosság, vagy külföldi adójog vizsgálata szükséges.

Amennyiben a magánszemély az szja-bevallás késedelmes benyújtására vonatkozó bejelentést tesz, a bevallási késedelem miatt mulasztási bírság a bevallás naptári évének november 20. napjáig nem szabható ki, kivéve, ha az adózó bevallását november 20-a előtt nyújtja be és késedelmét igazoltan nem menti ki. Abban az esetben, ha a magánszemélynek az szja-bevallás benyújtásával egyidejűleg adófizetési kötelezettsége is keletkezik, késedelmes fizetés esetén nem kell késedelmi pótlékot fizetnie arra az időszakra, amelyre a késedelmét igazolta. Az igazolásnak csak abban az esetben van helye, ha a késedelmet elháríthatatlan külső ok (vis maior) idézte elő.

A fizetési kedvezménnyel kapcsolatos kérelem benyújtható elektronikusan vagy papír alapon, postai úton az adóhivatal felé. Fontos, hogy a mérséklés vagy elengedés csak lejárt esedékességű, ki nem egyenlített tartozásra engedélyezhető és magánszemélyek esetén feltétel a megélhetés veszélyeztetettsége. Amennyiben a magánszemély fizetési könnyítést, azaz részletfizetést vagy halasztást kérvényez, feltétel az átmeneti fizetési nehézség fennállása. Továbbá, amennyiben a magánszemély adózó a már folyamatban lévő fizetési könnyítést a járvány okozta nehézségek miatt nem tudja teljesíteni, kérheti a tartozás átütemezését is. Lehetőség van az általános szabályoktól eltérő fizetési kedvezmény engedélyezésére is a veszélyhelyzettel összefüggő átmeneti szabályokról szóló törvény rendelkezései alapján. Ilyen esetben a magánszemélynek kérelmet kell előterjeszteni és a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolnia kell, hogy a fizetési nehézsége a veszélyhelyzetre vezethető vissza. Az ilyen jellegű kérelem 2022. június 30-ig terjeszthető elő.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!