A BP brit olajipari konszern jelentése szerint tavaly két százalékkal nőtt a globális szén-dioxid-kibocsátás - írja az MTI. Ez volt a legnagyobb arányú növekedés 2010-2011 óta, a szakértők szerint a folyamat fenntarthatatlan.

Egyre növekszik az ellentmondás a klímaváltozás elleni cselekvést sürgető társadalmi elvárások, a fejlődés valódi üteme, valamint az energiaszükséglet és a szén-dioxid-kibocsátás az elmúlt években történt leggyorsabb növekedése között"

- mondta Bob Dudley, a BP vezérigazgatója.

Fotó: iStock

A BP minden évben kiadja a Statistical Review of World Energyt, amely irányadónak számít az energiaiparban. A szervezet szakértői rengeteg releváns adatot gyűjtenek össze, többek közt az országok olajtartalékának nagyságát, a megújuló energia előállításának alakulását, illetve az energiafogyasztás nagyságát.

Az idei jelentés szerint a világ energiaszükséglete 2,9 százalékkal nőtt 2018-ban.

A cél az lenne, hogy minél előbb zéró kibocsátás mellett elégítsük ki az energiaszükségletet. A legtöbb európai ország a 2050-et tűzte ki a teljes átállás határának, míg az amerikai kongresszus progresszív szárnya a 2030-as dátumot akarja elérni. Sok elemző szerint ez kivitelezhetetlen és rendkívül költséges lenne.

A megújuló energiaforrások használata 2018-ban 14,5 százalékkal növekedett, igaz, ezek az energiaforrások csupán harmadát teszik ki a villamosáram-termelés teljes tavalyi növekedésének. A BP úgy véli, hogy a kormányoknak többet kell tenniük a szennyező szén és olaj használatának megszüntetéséért.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!