Meg kell tennem - mondta a feleségének, amikor mögé lépett egy késsel. Az ügyészség kényszergyógykezelésre küldené a férfit.


Nyakon szúrta a feleségét egy idős férfi Nógrád megyében, mert attól tartott, hogy a halála után nem lesz, aki gondját viselje a nőnek. Az ügyészség kényszergyógykezelésre küldené az idős vádlottat.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség szerdai közleményében azt írja, hogy a férfit évek óta foglalkoztatta halálának gondolata, és az, hogy elmúlását követően nem lesz, aki 47 éve vele élő felesége gondját viselje. Ezért tavaly január 2-án, délelőtt, otthonukban a felesége mögé lépett és egy késsel megszúrta a nyakát, miközben azt hajtogatta:

Az erősen vérző nő kimenekült az utcára és a járókelőktől kért segítséget. Eközben a férfi telefonon felhívta fiát, elmondta neki, hogy megölte az édesanyját, és zavartan hozzátette, hogy nagyon szereti őket, de ezt meg kellett tennie.

A nő életét a gyors műtét mentette meg.

Az ügyészség szerint a férfi „a kóros elmeműködése miatt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére”. Ezért

A vádlott az ítélet meghozataláig az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben marad, az ügyben első fokon a Balassagyarmati Törvényszék hoz döntést.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!