A pályázat - ahogy már az elmúlt években, így idén is - a nonprofit szervezetek számára kínál lehetőséget, hogy innovatív projektötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak.

A 2020-ban már 11. alkalommal meghirdetett pályázat fókuszában ezúttal is a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll. Újdonság, hogy a pályázat keretein belül most először nyílik lehetőség a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatására is.

A pályázatok beadásának meghosszabbított határideje 2020. november 30.

A nyertes projekteket 2021 áprilisa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek. A jelentkezésről további részletek itt olvashatók.

A koronavírus-járvány még inkább megerősítette, hogy mennyire fontos a hazai civil szervezetek támogatása az oktatás, az egészségügy és az esélyegyenlőség terén is. A járványhelyzet következében szektortól függetlenül erőteljesen megnövekedett az igény az infokommunikációs megoldások és eszközök iránt.

Az Invitech célja az InnoMax Díjon keresztül, hogy a modern informatikai és telekommunikációs megoldások minél szélesebb körben tudjanak elterjedni, és a nonprofit szervezetek, valamint az általuk segített társadalmi csoportok számára is elérhetővé váljanak.

A kiírásra a fent említett 4 1 témakörben olyan projektötletek megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva, hasznos társadalmi célt szolgálnak, vagy környezetvédelmi szempontból előnyösek, illetve az új kategória esetében az eszközök is ilyen célokat szolgálnak.

InnoMax-történelem: üzleti szektortól a nonprofit szervezetekig

A vállalat 2010-ben azzal a céllal hozta létre az InnoMax Díjat, hogy felhívja a figyelmet a kreatív, innovatív, a gyorsan változó piaci körülmények között is helytálló cégekre.

2014-től a díjazottak köre új kategóriával bővült: immár a nonprofit és civil szféra szervezetei is pályázhattak projektötleteikkel. E szervezetek számára sokszor igazán kevés segítség kell, hogy egy-egy jó és hasznos ötletet megvalósíthassanak. Az Invitech ehhez nyújt segítséget szolgáltatások és know-how formájában.

Indul az InnoMax: újabb forrás érkezik a digitalizációra

A díj fókuszában a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll.

2016-ban az InnoMax Díj nemcsak elnevezésében újult meg, hanem szerkezetében is, lényegesen egyszerűbb és áttekinthetőbb pályázati struktúra mellett még értékesebb elismerések vártak a jelentkezőkre. A legfontosabb változás, hogy a díj szellemisége is megújult, középpontba állítva a közérdeket szolgáló innovációkat.

Felismerve, hogy a korszerű eszközök és a naprakész tudás átadása elsősorban a nonprofit szervezetek esetében jelenthet komoly előrelépést, 2018-ban a pályázat alapvetően már a civil szféra szereplőinek részvételére koncentrált. Az infokommunikációs megoldásszállító ezt a koncepciót vitte tovább 2019-ben és 2020-ban is.

Ezúttal is neves szakemberekből álló zsűri választja majd ki a négy legjobb pályaművet, és lesz közönségszavazás is. Az Invitech továbbra is az Effekteam Egyesület szakértő közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!