Négyszemközti megbeszélést folytatott a Cotroceni-palotában Novák Katalin magyar köztársasági elnök Klaus Johannis román államfővel.


A szerdai találkozónak az adott jelentőséget, hogy legutóbb tizenkét éve volt hivatalos elnöki megbeszélés Bukarestben a magyar és a román államfő között. A kényes témákat kerülve, óvatosan nyilatkoztak a zárt ajtók mögötti tárgyalás után a felek az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatón, ahol mindkét államfő azt hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatának pragmatikusnak kell lennie.

Novák - aki legutóbb a V9-es találkozón járt Bukarestben - ezúttal azt mondta: a mostani találkozóval új fejezetet nyitottak a két ország együttműködésében, egyúttal meghívta Budapestre Johannist.

"A legfontosabb, hogy meg tudjuk hallgatni egymást, és beszélni tudjunk egymással, akkor is, ha nem minden területen tejes az érdekazonosság és egyetértés" - mondta a köztársasági elnök. Hozzátette: Magyarország támogatja Románia schengeni övezethez való csatlakozását.

Arra nem tértek ki az államfők, hogy miért kellett 12 évet várni a hivatalos elnöki vizitre, Novák Katalin csak annyit mondott: a feszültséget nem növelni, hanem csökkenteni szeretnék.

Klaus Johannis szerint vannak politikus, akik kihangsúlyozzák az etnikumok közötti különbségeket. Akik ezt csinálják, nem tartják szem előtt a kisebbségek jólétét, tette hozzá. Úgy fogalmazott, a felhozott témák és a feszültségek nagy része mesterséges,

a politikusok saját érdekükben akarják felerősíteni a kisebbségeket érintő nézeteltéréseket.

Nem esett szó a sajtótájékoztatón Orbán Viktor tusványosi beszédéről, ami komoly visszhangot váltott ki Romániában is - és kérdés sem hangzott el ezzel kapcsolatban, mivel a magyarországi médiumok közül csak az MTVA és a Metropol tehetett fel kérdést, lapunk nem.

A két elnök megbeszélésén szóba került az energiaválság és az orosz energiafüggőség is. Novák Katalin ennek kapcsán azt mondta, Magyarország helyzete nehezebb, mint a tengeri kikötővel rendelkező Romániáé, de nekünk is csökkentenünk kell az energiafüggőségünket. "Dolgozunk ezen, számítunk ebben Romániára is" - tette hozzá.

Novák Katalin beszélt arról is, hogy globálisan az Európai Unió hangja és befolyása csekély ahhoz képest, amilyen erős lehetne. "Az a célunk, hogy az unió hangját felerősítsük" - mondta, megjegyezve, hogy ehhez jó közös döntésekre van szükség.

Szóba került a magyar államfő legutóbbi erdélyi, a református egyház meghívására tett magánlátogatása is. Novák Katalin ennek kapcsán azt mondta, Johannis tudott az útról, hivatalosan tájékoztatták a román államot a látogatásáról.

A magyar államfő egynapos bukaresti programja meglehetősen feszes az elnöki megbeszélés után: Novák ellátogat a román parlament mindkét házába, tárgyal Nicolae Ciuca miniszterelnökkel, a belvárosi Csíki sörözőben találkozik az RMDSZ elnökével, Kelemen Hunorral, valamint ellátogat a Bukarest I. Református Egyházközösségbe is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!