"Az Alaptörvény családvédelemre vonatkozó módosításának az a célja, hogy a jelen kor kihívásaira reagálva hosszútávon garantáljuk a gyermekek biztonságos fejlődését. Nem tabukat döntögetünk azzal, hogy kimondjuk: az anya nő, az apa férfi, illetve, hogy egy kislánynak joga van kislányként, egy kisfiúnak pedig kisfiúként felnőni. Ma már magától értetődő dolgokat is rögzíteni kell, mégpedig a többség védelmében – ugyanis a kisebbségek védelme nem jelenti azt, hogy a többséget fosztjuk meg a jogaitól" - mondta többek között Novák Katalin családügyi miniszter a Hetek című lapnak adott nyilatkozatában. Az írást a saját oldalán is közzétette.

Az örökbefogadással kapcsolatos változások és az Alaptörvény-módosítás kapcsán kifejtette:

"Magyarországon homoszexuális párok eddig sem fogadhattak örökbe törvényesen gyermekeket. Ezért ezeket a párokat mi nem lehetetlenítettük el, egyszerűen bezártunk egy jogi kiskaput.

Sőt, a baloldal által 2009-ben meghozott jogszabály mondta ki ezt először: ők ugyanis az azonos nemű párok számára ugyan biztosították a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségét, ugyanakkor az örökbefogadást nem tették lehetővé számukra. Ezen mi azóta nem változtattunk.

Az örökbefogadás szabályozásánál is a gyermekek érdekeit tartjuk szem előtt, ezért ha lehetőség nyílik arra, hogy házaspárokhoz kerüljenek, akkor ezt biztosítani lehet, de ha ez nem sikerül, akkor egyedülálló is örökbefogadhat. Rosszindulatú hangulatkeltés azt mondani, hogy megbélyegeznénk az egyedülálló szülőket. Éppen ellenkezőleg: a lehető legtöbb eszközzel igyekszünk nekik is segíteni, hiszen emberfeletti munkát végeznek, amikor kettő helyett egyedül állnak helyt nap mint nap".

hirdetés

Szóba került a Meseország mindenkié című mesekönyv is. Erről a miniszter úgy vélekedett:

"Semmilyen szexuális propagandának nincs helye az óvodában és az iskolában. Nem véletlen az a mondás, hogy valaki azt sem tudja, fiú-e vagy lány.

Ez azt jelenti, hogy a legbiztosabb pont sincs meg az ember életében, teljesen elveszettnek érzi magát. Ha a gyerekeket megfosztjuk attól a bizonyosságtól, hogy ő fiú vagy lány, azzal ártunk nekik. Hogy felnőttként a szexuális identitása kit milyen cselekvésre késztet, az mindenkinek a magánügye".

A családvédelemben a nemzetközi szintű összefogásról elmondta, hogy szerinte:

"Egyetlen olyan európai ország sincs ma, ahol elegendő gyermek születne ahhoz, hogy megtartsák a népességüket a jelenlegi szinten. A bevándorlás lényegében egy humanitárius köntösbe bújtatott megoldási kísérlet erre az őszintén soha meg nem fogalmazott problémára. Mi nyílt sisakkal küzdünk ezen a területen is, és kimondjuk, hogy kevesebb gyerek születik, mint amennyit terveznek a fiatalok, ezért meg kell néznünk, hogy milyen módon tudunk nekik segíteni".


hirdetés