Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését - mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.


Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pártja EPP-tagságának ügyével kapcsolatban hangsúlyozta:

sokan próbálják azt a benyomást kelteni, hogy a Fideszt csak úgy ki lehet tenni

az EPP-ből, és a párt tétlenül várja, hogy döntsenek róla, de "szó sincs erről".

A Fidesz aktívan keresi azt az együttműködési formát, amely

a lehető legjobb a magyar és az európai embereknek.

Reméljük, hogy az EPP alkalmas lesz a klasszikus jobbközép és keresztény értékek védelmére és képviseletére a jövőben, és nem tolódik tovább balra - mondta Novák Katalin. Kiemelte:

nagyon számítunk német szövetségeseinkre, hiszen Németországban is szükség van egy józan hangra és egy jobbközép politikai erőtérre, amelyben nemcsak beszélnek, hanem tesznek is a hazáért, a családért, a biztonságért.

Az MTI beszámolója szerint Novák arról is beszélt, hogy:

egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt

kiemelt kép: 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!