Könnyek között, négyezer szerb szurkoló előtt búcsúzott a világelső Novak Djokovic az általa indított tenisztorna-sorozat első állomásán. Az Adria Tourra keresztelt körverseny nyitófordulóján nem szerepelt jól a világelső, legyőzte ugyan Alexander Zverevet, de így is kiesett.


A nézőtábor viszont végig nagyon Djokovic mellett volt és a 33 éves szerb sztár elsírta magát a búcsúinterjú során.

Nem azért sírok, mert kiestem, hanem tele vagyok érzelmekkel, amelyek a gyerekkoromra emlékeztetnek. Köszönöm mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez létrejöjjön. A legfontosabb, hogy az egyik hazai játékosunk ott van a döntőben

- mondta a világelső.

A szóban forgó döntős Filip Krajinovic, aki az osztrák Dominic Thiemmel mérkőzik majd meg a végső győzelemért.

A profi tenisz a férfiak és a nők mezőnyében is március óta szünetel, és július végéig biztosan nem rendeznek tornákat. Az idén 18/0-s győzelmi meccsmérleggel büszkélkedő Djokovic a járvány miatti kényszerszünetben döntött úgy, hogy jótékonysági versenyt rendez, a következő állomás Zárában (Zadar) lesz, azonban a harmadik, montenegrói viadalt törölték, így a sorozat július 3-án és 4-én a bosnyák Banja Lukában, zárul.

Kiemelt kép: Andrej ISAKOVIC / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!