Norvégiában a koronavírus-járvány kitörése óta nem tapasztalt szintet ért el a fertőzöttségi ráta - közölték szerdán a skandináv ország egészségügyi hatóságai.


Csaknem tízezer fertőzöttet regisztráltak a múlt héten, ami 15 százalékkal magasabb érték, mint amit az azt megelőző héten jegyeztek fel. Az elmúlt két hétben ezzel Norvégiában százezer lakosra átlagosan 346 koronavírus-fertőzött jutott az egészségügyi hatóságok adatai szerint.

A fertőzöttek számának növekedése miatt a norvég kormány a közeli napokban egyelőre nem tervezi a korlátozások feloldását.
Bent Höie egészségügyi miniszter ugyanakkor kitartott azon kormányzati elképzelés mellett, miszerint szeptember végéig immunizálni akarják a felnőtt lakosság 90 százalékát.

Ahogy közeledünk a kitűzött célhoz, feltehetően elkezdjük feloldani a korlátozásokat és elmozdulunk egy fokozott készültségben lévő, de rendesen működő társadalom irányába

- ismertette Höie.

Norvégia oltási kampányának üteme azonban elmarad skandináv szomszédaitól. Jelenleg a felnőtt norvég lakosság 77 százalékát oltották be teljes körűen. A kormány egyébként a múlt héten engedélyezte a 12 évesnél idősebb fiatalok beoltását, amit szakértők fontos lépésként értékeltek, tekintve a fertőzöttek magas számarányát a serdülői korcsoportban. Az oslói vezetés egyébként tömeges iskolai teszteléssel próbálja elejét venni annak, hogy egész osztályokat karanténba helyezzenek.

Norvégiában eddig 170 858 fertőzött személyt azonosítottak, a koronavírus szövődményeiben 826-an haltak meg.

A sokkal kedvezőbb fertőzöttségi mutatókkal rendelkező Dániában a korlátozásokat a tervek szerint pénteken oldják fel, Svédországban szeptember végén, Finnországban pedig októberben.

A járvány negyedik hullámával küzdő Svájcban a kórházak tehermentesítése céljából a kormány szerdán elrendelte, hogy szeptember 13-tól kezdődően csak oltási igazolvánnal rendelkezve lehet belépni bárokba, éttermekbe, illetve edzőtermekbe.

A helyzet továbbra is ingatag több mint 3500 napi esettel

- jelentette ki Alain Berset svájci egészségügyi miniszter berni sajtótájékoztatóján.

Az alternatíva az lenne, hogy mindent lezárunk, de minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek elkerülésére

- hangsúlyozta Berset.

A svájci kormány ugyanakkor újabb utazási korlátozások elrendelését is tervezi. Ezek az intézkedések mindenek előtt a nem beoltott embereket érintenék karantén, illetve tesztelési kötelezettség formájában.

Svájcban a járvány kitörése óta 802 048 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 10 940-en hunytak el a kórban.

(MTI)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!