Ilyen például a vashiány, amely ugyan élethelyzettől függően bárkit érinthet, nőknél azonban mégis jóval gyakrabban jelenik meg. Ennek egyik oka a menstruáció, amely a nemi éréssel párhuzamosan kezdődik el kamaszkorban, vagyis éppen akkor, amikor a szervezetnek a gyors fejlődés miatt egyébként is sok tápanyagra van szüksége. Ha ez túlzott diétázással vagy egyoldalú táplálkozással is párosul, vashiány léphet fel.

A táplálkozás ugyanakkor későbbi életkorban is fontos szerepet játszhat a vashiány kialakulásában. A nők általában kisebb adagokat esznek, tehát a vitaminokból és tápanyagokból is kevesebbet visznek be a szervezetükbe, ehhez jöhet még a sportolás, valamint a várandósság és azt követően szoptatás is, ami mind-mind jelentősen lemeríti a vaskészleteket. A változókorhoz közelítő nők esetében a gyakoribbá váló vagy erősebb menstruáció idézhet elő vashiányt, és vezethet vashiányos vérszegénységhez.

Ha valaki magára ismert a fenti élethelyzetek bármelyikében, akkor érdemes odafigyelnie a vashiány tüneteire. A vashiány kezdetben indokolatlan fáradtságot, fáradékonyságot, egészségtelen sápadtságot, fejfájást, szédülést, hajhullást, töredezett körmöket, ingerlékenységet okozhat. Ha pedig már kialakul a vashiányos vérszegénység, akkor a fenti tünetek még kifejezettebbek lesznek, illetve mellkasi fájdalom, gyors szívverés, légszomj is felléphet.

Bár étrendünknek fontos szerepe van a vashiány megelőzésében - főként az állati eredetű húsok fogyasztásával tudjuk bevinni a legtöbb vasat -, de sok esetben ez nem mindig elegendő.

Mit együnk, hogy ne legyünk vashiányosak?

A vas a szervezet számára létfontosságú ásványi anyag: elengedhetetlen a sejtek oxigénellátásához, az energiatermelő folyamatokhoz és a vérképzéshez. Apró trükkökkel és praktikákkal megelőzhetjük a vashiány kialakulását!

Ilyenkor megfelelő mennyiségű elemi vasat tartalmazó gyógyszerkészítmény rendszeres szedésére is szükség lehet.

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!