A repülőteret üzemeltető Budapest Airport az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: az év hetedik hónapjában 301 ezer érkező és induló utast regisztráltak, 81 százalékkal kevesebbet, mint tavaly ugyanilyenkor. A koronavírus-járvány miatt korábban leállított járatok közül azonban egyre több indul újra, ezért az idén júniushoz képest több mint háromszor annyian fordultak meg a ferihegyi légikikötőben.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/249251-953243-1665612430-205653-12224-1596807602-gettyimages-1157513836-e1595926942474.jpg)
A Budapest Airport kiemelte: augusztusban már heti 500 közvetlen légijárat érhető el Budapestről, 98 úti célra. Folyamatosan tér vissza az utazási kedv, amelyhez az is hozzájárul, hogy az utasok biztonságosnak ítélik a légi utazást Budapestről.
A CAPA légiközlekedési tudásközpont adatai szerint a budapesti repülőtéren az év eddigi részében 3,2 millió utas fordult meg, 64 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban.