Két évvel ezelőtti koncertje után idén nyáron térne vissza Nick Cave and the Bad Seeds a budapesti Papp László Sportarénába, de a zenekar is közleményt adott ki arról, hogy a járványhelyzet miatt halasztja európai turnéját.

Annak ellenére, hogy nehéz szível döntöttünk így, úgy érezzük, hogy mindannyiunk egészségét szem előtt tartva ez a legjobb, amit tehetünk.

- írják a közleményben, amelyben jelzik, hogy dolgoznak az új időpontok kijelölésén, és amint megvan a végleges menetrend, minden információt megosztanak majd. Továbbá, hogy minden jegy érvényes marad az új időpontra. A szövegből nem derül ki egyértelműen, hogy a nyári időpontok is biztosan tolódnak-e, de jó eséllyel ez a helyzet. Így feltehetően a budapesti fellépésre sem kerülhet sor június 2-án, csak majd egy később kijelölt időpontban.

Nick Cave 2018-as koncertjéről itt olvashatja igencsak lelkes beszámolónkat:

A magyar rajongók is megszállták Nick Cave színpadát

A rock'n'roll-sámán nálunk is megcsinálta a csodát, de egy baleset kissé beárnyékolta a katarzist.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!