Jakab Péter, a tisztújítás előtt álló Jobbik elnökének népszerűsége az egyik legalacsonyabb a baloldalon - derült ki a kormányközeli Nézőpont Intézet kutatásából.

Kapcsolódó

Leváltják-e Jakab Pétert a szexbotrány árnyékában, és kik kavarnak a frakcióban? - Így fest a Jobbik a választási zakó után

Hétvégén elnököt választ a Jobbik, Jakab Péternek ezúttal két kihívója is lesz egy frissen kirobban botrány közepén. Hogy látják a párt jövőjét a vezető politikusai, mekkora a támogatottsága Stummer Jánosnak, és ki ez a két "ismeretlen" a frakcióban?

Eszerint továbbra is Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb politikus: a választók mindössze 10 százaléka bízná meg őt felelős pozícióval, ugyanakkor több mint nyolcszor annyian nem tartanák ezt kívánatosnak (85 százalék).

Jakab Péter támogatottsága 23 százalékos a Nézőpont Intézet szerint, akit egyúttal az aktív szavazók 62 százaléka nem szeretne fontos pozícióban látni.

Márki-Zay Péter és Donáth Anna támogatottsága megegyezik, a két politikust egyaránt a szavazók 24 százaléka támogatná, azonban elutasítottságban és ismertségben jelentős különbség mutatkozik. A hódmezővásárhelyi polgármestert a politikailag aktív magyarok 70 százaléka, míg a Momentum elnökét a 42 százaléka nem bízná meg felelős politikai pozícióval, áll az elemzésben.

Donáth Anna ismertsége azonban alacsonyabb, mint a többi ellenzéki vezetőé, az aktív szavazók 27 százaléka azért nem tudott válaszolni a kérdésre, mert nem ismerte.

A vizsgált baloldali vezetők körében a Párbeszéd éléről távozó Karácsony Gergely a legnépszerűbb (32 százalék), ugyanakkor a személyét elutasítók közel kétszer akkora arányban (60 százalék) vannak, mint támogatói.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!