Az amerikai lap oknyomozó cikke szerint azt próbálták bizonyítani, hogy az ellenzék Soros György közvetlen irányítása alatt áll. Kati Marton szerint az egész akció olyan, mintha a Kremlben rendelték volna meg, visszatértünk az 1950-es évekbe.


Hat évvel a Black Cube botrány után a New York Times arról ír, hogy ismét az izraeli magán-titkosszolgálati cég módszereit vehették elő, hogy lejárassák az Orbán Viktort kritizáló amerikaiakat, azokat, akik szerepet vállaltak az Action for Democracy nevű szervezetben. Ez az a szervezet, amelyet a kormánypárti politikusok azzal vádolnak, hogy pénzt juttatott a magyar ellenzéknek, és ezzel megpróbálta befolyásolni a 2022-es választásokat.

A kuratórium elnöke, Kati Marton magyar származású írónő például azt állítja, hogy egy titokban rögzített beszélgetéssel húzták csőbe. A számos sikerkönyvet, többek között a szülei történetét feldolgozó, A nép ellenségeit jegyző szerző azt hitte, hogy Wesley Clark, a NATO egykori európai parancsnokának egyik barátjával beszél. A férfi az elküldött önéletrajza szerint Svájcban élő „eredményorientált vagyon- és befektetési menedzser”, és azt mondta Martonnak, hogy a kelet-európai zöldenergia-lehetőségeket kutatja.

Az írónő nem bánta, amikor a beszélgetés Magyarország helyzetére terelődött, hisz ismeri az ország múltját, és aktívan követi a jelenlegi politikai eseményeket is. Most, több mint fél évvel a beszélgetés után úgy hiszi, rájött, mi történt valójában:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!