Ben Codrington, egy 21 éves londoni srác nemrég azzal szórakozott, hogy rákeresett, van-e névrokona a Facebookon. És azonnal megakadt a szeme valakin: egy másik Ben Codrington, Kanadából, pont ugyanolyan banánjelmezben virított az egyik profilképén, mint ő. Természetesen bejelölte ismerősnek, chatelni kezdtek.

Csakhamar kiderült, hogy mindössze pár hét különbséggel születtek, mindketten szeretnének stand-up comedyvel foglalkozni, és imádják a rapet.

Szó szót követett, végül arra jutottak, hogy angol Ben meglátogatja kanadai druszáját.

Öt nap múlva már együtt ittak és vacsoráztak Torontóban. Kiderült még egy csomó közös vonás: ugyanolyan a humorérzékük, hasonló jegyeik voltak az iskolában.

A kanadai Ben a Sun brit bulvárlapnak elmondta,hogy először azt hitte, valami internetes csaló próbálja megkörnyékezni. Hihetetlen, ahogy ez az egész alakult:

El se hiszem ezt. Az egyik percben még chatelünk egymással, pár nappal később pedig már a szülővárosomban iszogatunk.

Alighanem életre szóló barátság alakul.

I found the only other Ben Codrington in the world so now my profile pic has twice as much Ben Codrington as before

Közzétette: Ben Codrington - 2019. április 27., szombat

Hülye, de vicces őrület indult a Facebookon

Will Hodgson tehet mindenről!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!