A lap szerint akár ezren is élhetnek különféle jogcímű vagy jogcím nélküli lakáshasználóként, hajléktalanként a területen.


Már költözteti a MÁV a Rákosrendezőn élőket a budapesti Dubaj kedvéért - írja a Népszava.

Tavaly novemberben írta meg a HVG kormányközeli források alapján, hogy Mohamed Alabbar emirátusi üzletember személyesen tárgyalt magas rangú magyar kormányzati tisztviselőkkel az elmúlt hónapokban a lepusztult területre tervezett gigászi projektről.

A lap akkor azt írta, hogy Emaar lényegében egy mini-Dubajt építene Budapest XIV. kerületében, egy egész negyedet magasházakkal, irodaházakkal és lakóépületekkel, köztük luxuslakásokkal. A negyed ékköve pedig egy 220-240 méter magas felhőkarcoló lenne.

A Népszava most egy riportban mutatta be a fejlesztésre kiszemelt 130 hektáros egykori vasúti területet, ahol szerintük

Egy ott található raktárban dolgozó biztonsági őr a Népszava riporterének arról beszélt, hogy a főnöke tavaly október táján kapott egy levelet a MÁV igazgatóságtól, hogy menjen be és vigye magával a tulajdoni lapot. Ott közölték vele, hogy idén március végéig, de legkésőbb augusztus elejére ki kell költözniük, mert rendezik és beépítik a területet. Azt is hozzátette, hogy a munkaadója elégedett, a cég ugyanis kártérítést kap majd.

A férfi úgy tudta, hogy

A lap kereste az ügyben az Építési és Közlekedési Minisztériumot, a tárca azonban nem válaszolt a kérdéseikre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!