A Népszava egy szakmai forrásra hivatkozva azt írja a keddi számában, hogy legalább 500-700-ra becsülhető azoknak a hazai kutaknak a száma, ahol a hét néhány napján nem kapható benzin, gázolaj vagy egyik sem. Mint írják: ugyanakkor ezek a "szellemkutak" jogilag nincsenek zárva, mivel akkor alkalmazni kellene rájuk az árstop előírásait. A kérdésről a lapnak a Molnál úgy fogalmaztak, hogy náluk "néhány esetben egy-egy termékből volt ideiglenes hiány, néhány órán át", az OMV-nél pedig "a közelmúltban néhány töltőállomáson volt hiány néhány termékből".
A Népszava emlékeztet, hogy az idegenforgalom beindulásával, a Mol rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiséggel, technikai okokkal, az ukrajnai háború hatásaival, a kereslet-kínálat egyensúlyának felborulásával és a magyarországi árszabályozási rendelettel indokolta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója, hogy az olajcsoport 50 literre csökkentette a hazai töltőállomásain a legfeljebb 480 forintos hatósági áron egy ügyletben vásárolható mennyiséget. Nem sokkal később a második legnagyobb hazai piaci szereplő, az OMV is hasonló döntést hozott, külső kannába például mostantól mindkét társaság piaci áron értékesít.
A Népszava az OMV-től azt a választ kapta, hogy "logisztikai kihívásokkal néznek szembe", ezért töltőállomásaik "időbeni ellátása a kijelölt helyszínekről az infrastruktúra miatt továbbra is komoly kihívás". Azt is elárulták, hogy a schwechati egység csak a harmadik negyedév második felére áll teljesen helyre, de további stratégiai készletek felszabadításáról jelenleg nem tárgyalnak a magyar kormánnyal.
Hernádi Zsolthoz hasonló szellemben nyilatkozott a lapnak a vélt okokról Grád Ottó, az iparág nagy hazai cégeit tömörítő Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára is. Szerinte a jelenlegi "üzemanyag-hozzáféréseket" és a kapcsolódó szállítási képességeket figyelembe véve a korábbiaknál kevésbé biztos valamennyi hazai kúton az összes termék folyamatos elérhetősége. Az, hogy a Mol miért tarthatja vissza az üzemanyagok kiadását, kérdésünkre vállalati belügynek nevezte.
Ugyanakkor a Népszava egyik szakmai forrása nyilvánvalónak nevezte, hogy a sok hivatalos magyarázat ellenére valójában azért akadozik az üzemanyagellátás, mert az iparágnak a 480-as ársapka miatt egyszerűen nem éri meg az értékesítés.