Áron alul adják az önkormányzati lakásokat sok olyan budapesti kerületben, ahol fideszes a polgármester - írja hétfői cikkében a Népszava. Számításaik szerint tavaly a fővárosban 500 önkormányzati bérlakást adtak el, az átlagosan 12,5 milliós becsült érték helyett darabonként nem sokkal több mint 9 millióért.


  • a belvárosban tavaly 30 millió forintra értékelt ingatlanokat adtak el kevesebb mint 14 millió forintért,
  • Erzsébetvárosban 18 millióra becsülték az eladott ingatlanok értékét, de a bevétel 9 millió forint volt
  • Ferencvárosban 17 millió forint helyett 7 millió forintot kapott az önkormányzat az eladás során

Ugyanakkor más városrészek esetében az is előfordult, hogy a becsült árnál drágábban értékesítették a lakásokat.

A szabadpiacon egészen más a helyzet, írja összehasonlításképpen a Népszava. A fővárosban egy év alatt 25, vidéken 18 százalékkal nőttek a lakásárak, ez jóval meghaladja a bérek és a megtakarítások emelkedését, és még Európa jó néhány fővárosával összehasonlítva is kiugróan magas.

Míg Magyarországon egy átlagos lakásért 15 év jövedelmet kell letenni, ez Varsóban 12 év, és a bérleti díjak is ugyanígy az egekben vannak.

Kiemelt képünk illusztráció, fotó: 24.hu/Marjai János


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!