November elején Budapesten rendezik meg a Nemzetközi Űrhajós Szövetség (Association of Space Explorers - ASE) 33. Kongresszusát. Farkas Bertalan meghívására több tucat űrhajós érkezik majd az eseményre.

Az elmúlt időszakban a magyarországi űrkutatás értékes eredményeket ért el, a Budapesti Műszaki Egyetem zsebműholdjai például pályára álltak, a Pille és Tritel sugárzásmérők pedig a Nemzetközi Űrállomáson is jártak. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter idén júniusban jelentett be az újabb mérföldkövet: legkésőbb 2025-ig ismét magyar űrhajóst küldenek a világűrbe.

Kapcsolódó

Szijjártó: Legkésőbb 2025-ben ismét lesz magyar űrhajós

Farkas Bertalan több mint negyven évvel ezelőtti űrutazása után jöhet a folytatás.

Az űrhajósok éves kongresszusát az amerikai székhelyű ASE rendezi, a szervezetnek 38 ország mintegy 400 űrhajósa a tagja. A csoport célja az űrtudomány és az űrkutatás népszerűsítése kiképzett, az űrt is megjárt szakemberek segítségével, kiemelten a természettudományi területen tanuló egyetemi hallgatók, középiskolai diákok és a szektor iránt érdeklődők körében. A Szövetség jelenlegi elnöke az orosz Oleg Kotov, aki a századik orosz kozmonautaként több mint fél évet töltött a Nemzetközi Űrállomáson.

A 2020-ra tervezett kongresszus rendezési jogát Magyarország már korábban elnyerte, az esemény azonban a pandémia miatt csúszott. Hazánk nem először házigazdája a rendezvénynek: 1986-ban, a második kongresszusnak is a magyar főváros adott otthont. Azóta többek között Mexikóváros, Rijád, Berlin, Washington, Peking, Moszkva, Tokió és Bécs is helyszíne volt a találkozónak.

A kongresszusra érkező, várhatóan mintegy félszáz űrhajós a hét során szakmai és ismeretterjesztő programokon vesz részt.

November 1-jén egy, az elhunyt űrhajósok emlékére ültetett fát avatnak fel a budapesti Városligetben, a következő napokban pedig vidéki nagyvárosokat, Debrecent, Győrt, Kecskemétet és Miskolcot látogatják meg az űrhajósok. A szakmai kongresszus egész héten át, több szekcióban folyik majd a fővárosi helyszínen.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!