New York Post cikke szerint nemi erőszakkal vádolják Kristaps Porzingist, a Dallas Mavericks lett kosárlabdázóját. Egy nő tett feljelentést a New York-i rendőrségen, azt mondta, hogy egy manhattani házban élt a sportolóval, aki 2018. február 7-én áthívta magához, majd lefogta és megerőszakolta őt.


Azért nem ment egyből a rendőrségre, mert Porzingis azt mondta, kifizeti a testvére 68 ezer dolláros egyetemi költségeit. Később azonban feljelentést tett.

A New York Post a cikkében rámutat, hogy Porzingis aznap szenvedett sérülést, elszakadt az egyik térdszalagja, azóta nem is játszott. Egy dokumentumfilmből kiderült két hónappal később, hogy mikor kiderült a játékos sérülésének súlyossága, aznap este testvéreivel betequiláztak. Porzingis azóta sem játszott, akkor még a New York Knicks kosárlabdázója volt, nemrég cserélték Dallasba.

Kristaps Porzingis jogi képviselője a Postnak nem akarta kommentálni az ügyet, később az ESPN-s Tim McMahon mégis tweetelt egy hivatalos állásfoglalást: eszerint tudnak a vádakról, amit visszautasítanak, megtették már a jogi lépéseket és az NBA-t és értesítették korábban az üggyel kapcsolatban. További kommentárt nem akartak hozzáfűzni.

Statement from Kristaps Porzingis' attorney Roland G. Riopelle, obtained by @IanBegley: pic.twitter.com/gHVjk3RfP3

- Tim MacMahon (@espn_macmahon) 2019. március 31.

A 23 éves Kristaps Porzingis a 2015-ös drafton került az NBA-be, a negyedik helyen választotta ki a New York Knicks és bár eleinte kétkedve fogadták az ő játékát, hamar közönségkedvenc lett. 186 meccse volt eddig a világ legerősebb bajnokságában, 17,8 pontot és 7,1 lepattanót átlagolt ezeken.

Nyitókép: Matteo Marchi/Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!