Szakított egymással Csepel két vezető fideszes politikusa - értesült több forrásból a 24.hu. Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Fidesz-alelnök, honvédelmi államtitkár, egykori rezsibiztos és régi harcostársa, Borbély Lénárd polgármester több mint másfél évtizedig irányította összeszokott párosként a XXI. kerületi pártszervezetet, majd 2010-től az önkormányzatot is együtt vezették: Németh polgármestersége idején Borbély volt a helyettese, 2014-ben pedig, amikor előbbi a parlamentet választotta, utóbbi maradt Csepelen, ő lett a polgármester.

A csapatmunkának és a közös sajtómegjelenéseknek azonban egy ideje vége szakadt. A két politikus még az állami ünnepek alkalmából szervezett helyi rendezvényeken sem jelenik meg együtt, a közösségi oldalaikon sincs már nyoma közös szerepléseknek. A 24.hu-nak több, a helyi ügyeket jól ismerő forrás megerősítette, van alapja a kerületben terjedő pletykáknak: Németh Szilárd olyannyira eltávolodott korábbi csepeli csapatától, hogy mára lényegében megszűnt a kommunikáció a két oldal között.

A szakítás jelei decemberben váltak a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá, amikor Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, a kerületvezetést pedig voltaképpen kizárta az irányítása alatt futó ingatlanügyekből.

Az együttműködési nehézségeket az utóbbi hetekben Borbély már nem is titkolja. Az önkormányzati újságnak adott év végi interjúban finoman, de azért érthetően azt magyarázta: a Németh által alapított Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) nem ad tájékoztatást az önkormányzatnak arról, milyen tervei vannak a frissen megszerzett, hatalmas alapterületű sporttelepekkel, köztük a kerület 12 ezres befogadóképességű futballstadionjával. Borbély azt mondta, Németh 15 évig azt az álláspontot képviselte, hogy a Csepel SC-nek állami vagy önkormányzati vagyonkezelésbe kell kerülnie, majd a polgármester sokat sejtetően hozzátette: "Én továbbra is ugyanezt képviselem."

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Csepelen, a Hollandi úton.

A birkózóalapítvány december elején szerezte meg a stadiont és vele együtt két vízitelepet a tíz leggazdagabb magyar közé tartozó Jellinek Dániel Indotek Csoportjától. Az ügylet több szempontból is meglepetés volt. Egyrészt a KIMBA épp csak befejezte birkózócsarnokának építését, a 4,5 milliárd forintos projekt második üteme, az akadémiai sportolók elhelyezésére szolgáló kollégium megépítése viszont még el sem kezdődött. Másrészt Németh Szilárd azzal reklámozta a stadion megszerzését, hogy a csepelieknek hozta vissza magánkézből a létesítményeket, ám az önkormányzat nem is tudott a készülődő akcióról.

Borbély a 24.hu kérdésére azt közölte, hogy a helyzet az év végi interjú óta sem változott: az alapítvány nem válaszol az önkormányzat által elküldött kérdésekre. A polgármesternek így egyelőre fogalma sincs arról, hogy mi lesz a sportteleppel és a stadionnal.

Azt, hogy a XXI. kerület fideszes keménymagjának tagjai között megbomlott az összhang, már tavaly sejteni lehetett. Akkor az önkormányzat torpedózta meg a Németh-féle alapítvány által szorgalmazott kollégium építési terveit. A KIMBA csarnokát a Kis-Duna parti Kolonics György sétányon húzták fel egy önkormányzati tulajdonú területen. Az alapítvány tavaly ősszel megpróbálta megvásárolni a telket, hogy ott építhesse fel a sportkollégiumnak szánt újabb épületet, ám a testület ellenzéki képviselői leszavazták ezt a tervet. Az igazi pofon viszont akkor jött, amikor Borbély Lénárd is bejelentette: nem járul hozzá a Kis-Duna melletti telek eladásához, és az oda tervezett sportkollégium megépítéséhez sem.

Borbély a Csepeli Hírmondóban azt mondta, a "csepeli közbeszédben is nagy vitát váltott ki" a KIMBA terjeszkedési terve, ezért úgy határozott, hogy a Kis-Dunapart területéből egyetlen négyzetmétert sem értékesítenek, a kollégium helyszínét pedig úgy kell megválasztani, hogy az összhangban legyen a csepeliek akaratával.

Koszticsák Szilárd / MTI Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Borbély Lénárd polgármester 2018. október 1-jén még közösen vett részt Urmánczy Nándor szobrának avatásán

Az önkormányzati lapban azonban nem csak sportingatlanokról esett szó: polgármester egy másik, Csepelen talán még nagyobb közérdeklődésre számot tartó beruházás ügyében is Németh Szilárd szerepét hangsúlyozta. A kormány 2017 decemberében 5 milliárd forintot adott a csepeli önkormányzatnak a Jedlik Ányos Gimnázium felújítására. A diákokat két éve ki is költöztették az épületből, csakhogy az elmúlt három év nem volt elég ahhoz, hogy a munkák elkezdődjenek.

Borbély szerint az állami támogatást "Németh Szilárd közbenjárásnak köszönhetően" kapta a kerület, majd miután megérkezett a pénz, "a képviselő úr jelezte, hogy ezt a felújítást szeretné saját maga koordinálni, ezért a vezetésével társadalmi egyeztető tanács alakult, amely elkészítette a felújítási terveket". Ám kiderült, hogy az iskolafelújításhoz képest szokatlanul bőkezű állami támogatás nem fedezi az elkészült tervekhez szükséges építési költségeket.

Németh Szilárd az egyeztető fórum 2018 nyarán tartott ülésén csakugyan ambiciózus célt jelölt ki: az ország legjobb, legkorszerűbb iskoláját akarják létrehozni Csepelen. Borbély szerint azonban időközben azonban megváltozott a jogszabályi környezet: az ilyen típusú beruházásokat az állam végzi.

"Fontos hangsúlyozni, hogy nem a csepeli önkormányzat miatt húzódik a beruházás. Az volt az álláspontom, hogy amíg pontosan nem lehet tudni, mikor indul a felújítás, a diákok ne költözzenek át a volt Fodor József iskolába. Ez ügyben a társadalmi egyeztető tanács elnökéhez fordultam, aki nem támogatta ezt a javaslatot" - mondta a már említett interjúban a polgármester, ismét csak Németh Szilárdra utalva.

Kérdésünkre ráadásul az önkormányzat azt válaszolta, hogy az iskolafelújításra szánt 5 milliárd forintból már csak 3,6 milliárd van meg, a többi időközben elment a "két iskolára vonatkozó tervezési és felújítási költségekre, valamint a Jedlik Ányos Társadalmi Egyeztető Fórum fenntartására".

Az önkormányzathoz közeli forrásaink szerint a két politikus kapcsolata azért romlott meg, mert Németh Szilárd továbbra is "főnökként" próbálta irányítani a kerület ügyeit, Borbély viszont egyre kevésbé fogadta el az utasításokat. Németh Szilárd egyébként semmilyen, Csepelhez kötődő hivatalos funkciót nem tölt be. A 2014-es és a 2018-as egyéni országgyűlési képviselői választást is elvesztette a körzetben a baloldali összefogás, illetve az Együtt színeiben induló (egy rövid LMP-s kitérő után most a Momentum színeiben indulni szándékozó) Szabó Szabolccsal szemben, és a Fidesz országos listájáról került be a parlamentbe.

Amint arról nemrég, a kormánypárt budapesti jelöltállításáról írva beszámoltunk, a csepeli Fideszben úgy tudják, hogy a választókerületi elnök Némethnek, hiába fagyos a viszonya kerületvezetéssel, jövő tavasszal szándékában áll újra megpróbálkozni a mandátumszerzéssel.

A 24.hu Borbély Lénárdot és Németh Szilárdot is megkereste, hogy kommentálják a személyes viszonyukról szóló információkat, de erre vonatkozóan egyiküktől sem kaptunk választ.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!