Grósz Károly bepoloskázta Németh Miklós miniszterelnöki szobáját, aki ennek tudatában is volt - ezt mondta az 1989. október 23-án kikiáltott Magyar Köztársaság első miniszterelnöke az RTL Klub XXI. század című műsorának adott interjújában, amit a magyarnarancs.hu szemlézett. Az interjút október 23-án este adta le a csatorna.


"Én bennehagyattam ezeket a lehallgatókat. Sőt, Antall Józsefnek is megmutattam, hogy hol vannak. Azt mondtam neki: »azt csinálsz vele, amit akarsz!«" - mondta.

Németh hozzátette: két poloska a falban, egy a szekrényajtó mögött volt elrejtve. Miután ez számára kiderült, technikusok elmagyarázták neki, hogy mikor vannak bekapcsolva a készülékek.

"Attól kezdve, mikor ez világos volt, már érdemben a saját szobámban nem készíthettünk elő semmit, a hivatalos találkozókat leszámítva. De ha akartunk, akkor fals információt küldtünk a csatornán" - felelte Németh Miklós.

A volt miniszterelnök ezentúl is tett meglepő kijelentéseket: sokszor meglátogatta Horn Gyula, amikor az miniszterelnök volt. Horn egyszer azt mondta neki:

"Miki, a mieink jobban lopnak, mint az MDF-esek, akarod látni?", majd a páncélszekrénye felé vette az irányt. "Dossziékkal tartotta sakkban az embereket, ahogyan Kádár is" - mesélte Németh. "Ekkor azt mondtam neki: régen rossz, ha te így ezzel… A páncélban nem ilyen dolgoknak kellene lennie".

A beszélgetés első részében felidézte, milyen folyamatok zajlottak az állampártban az 1980-as években, hogyan fulladt ki a szocialista rendszer. Gorbacsovval pár napot töltöttek együtt, olykor az is előfordult, hogy egy autóval utaztak.

"Akkor még jól beszéltem oroszul. Arra volt kíváncsi, hogy az istenben van az, hogy egy ilyen kis ország, 15-18 millió ember kajáját meg tudja termelni?" - mesélte.

Kádár Jánosról pedig azt mondta Németh: amikor a találkozókon szóba került az 1956-os forradalom, akkor a zsebórájához nyúlt és azt mondta:

"elment az idő, köszönöm szépen", majd felállt és elment. "56 mindig kihúzta nála a gyufát."

Kiemelt kép: MTI Fotó: Rosta Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!