Aurorát a magyar Frida Kahlo-ként is szoktak emlegetni. Bármerre is jár, feltűnő jelenség, mert újragondolt, modernné varázsolt magyar népviseletet hord a hétköznapokban is. Bár mindig csodabogárnak tartották, szerinte fontos, hogy büszkén vállaljuk a gyökekereinket.
Németh Hajnal Aurora iparművészként a Népviselet napja nagykövete, és a Magyar viseletért díj tulajdonosa. Munkáiban életre kelti a régi tárgyakat és igyekszik mindenkivel megismertetni és megszerettetni újra ezeket az elfeledett, csodálatos holmikat, úgy, hogy közben a magyar népviseletet modern, hétköznapi viseletté varázsolja.
– Hogyan kezdtél vonzódni a régi, népi dolog iránt?
– Kisgyerekként a családdal jártuk a régiség vásárokat, ahol minden érdekes régiségen megakadt a szemem. Apa utazás-mániás is volt, bejárta Európát emiatt, sőt még Amerikába is elment körbenézni a régiségpiacokat, ezért gyakran ez volt a családi nyaralásunk is. Sok minden szépet láttam, és nagyon megtetszettek a régi viseletek. Máig emlékszem arra, amikor az egyik alkalommal a pécsi vásárban rátaláltam egy mellényre, amibe teljesen beleszerettem.
nem akarták megvenni, de az árusnak megesett a szíve rajtam, és ajándékba nekem adta. Innen indult a viseletgyűjtés az életemben.
– Igaz, hogy eredetileg jogásznak készültél?
– Annak ellenére, hogy művészlélek voltam, mégis egy humán gimibe jártam, mert nagyon jó tanuló voltam, még az is felmerült, hogy jogásznak tanulok majd tovább. Már az egyetemi felvételik előtt álltunk, - abban az időben is készítettem már kerámiaszobrokat – amikor a mesterem felhívta a figyelmemet a Iparművészeti egyetemre. A felvételik előtt egy héttel pályát módosítottam, és csak oda jelentkeztem. Persze nem sikerült, mert három hét alatt nem lehet felkészülni arra, amire a többiek éveket készültek. Harmadszorra sikerült, és üvegművész szakon végeztem. Akkor még úgy képzeltem el az életemet, hogy ólmozott üvegablakfestő és restaurátor leszek, és üvegszobrokat fogok készíteni.
Sikereim voltak, mint üvegművész a szobraimból akkoriban vettek múzeumok és magángyűjtők is.
– Hogyan jutottál el a ruhákig?
– Mindig kilógtam a sorból, felvállaltan viselem az öltözékeimet, mert én így szeretem. Már az általánosban is másképpen öltöztem mint a többiek, autentikus átalakított népi ruhákat, kiegészítőket hordtam. Emlékszem egyszer a tanár felállított földrajzórán, hogy nézzék meg a többiek, ez mennyire klassz. Nem tetszett nekik,
Csodabogárnak tartottak, akkor és ma is, mert nemcsak népiesen öltözködtem, mindig volt valami virág is a hajamban. A viseletgyűjteményem egyre nagyobb lett évek alatt, amiket minden nap hordok. A régi darabokat természetesen át kell alakíttatnom magamra, hogy kényelmesen tudjam a mindennapi életben viselni, ehhez egy varrónő segít.
– Hogy lett ebből egy vállalkozás és trend?
– Az Aurora FolkGlamour egy véletlenből lett vállalkozás. Megkeresett egy fotóscsapat, akik imádták, ahogyan öltözködök. Modellt álltam nekik, és 2016-ban ezzel elkezdődött minden, szépen lassan beindult az ismertségem. Eldöntöttem, hogy népszerűsítem a magyar viseleteket. Mivel sokat utaztam, jól láttam, hogy
Sebő Ferenc mondta egyszer a Fölszállott a pávában, hogy a népművészet nem beteg, hogy ápolni kelljen és nem rab, hogy őrizni kelljen – élő módon kell használni, viselni, megélni, muszáj hozzányúlni. Tudom, voltak évek amikor ez a hagyomány megkopott kissé, főleg a szocialista időkben, az otthonkák korszaka alatt. A mai kornak mások az elvárásai a ruhákkal szemben: minden legyen kényelmes. Nagyon figyelek erre a tervezéskor, hogy a ruhák eleve könnyebbek legyenek, mert az eredetiek nagyon nehezek voltak. Sokak szerint még ma is az a jó, hogy minden olyan maradjon, mint az 1800-as években legyűjtött darabokon, amikhez nem szabad hozzányúlni.
A kalotaszegi asszonyok vonattal mentek az internet előtti időkben Csehországba kasmír anyagot, selyembrokát textilt, hímzett pántlikákat venni. Mindig a változással haladtunk előre a világban.
– Miért lenne fontos, hogy népviseletet is hordjunk?
– A népviseletünk mutatja, hogy a gyökereinket büszkén vállaljuk, nem mellesleg hihetetlenül szépek. Én iparművész vagyok és tervezek: folyamatosan alakulnak az újabb ötletek bennem, egymást inspirálva. Így lett nálam a keményítős alsószoknyából tüll, feltűnő pink, piros, fehér, sárga vagy kék színben, és mindenki imádja, mert nagyon nőies alakot ad. Az első ruhapróbákon mindig mindenki jól érzi magát a ruháimban, alig akarják levenni. Olyan is volt már, aki azt mondta, hogy folyton viselni akarja, de nincs bátorsága hozzá. Eközben azt érzi, így gyönyörű, de fél, hogy mit fog szólni hozzá a világ.
Minden nő gyönyörű, előnyösen kell tudni öltözni, azt hangsúlyozni, ami kivételes rajtunk. A viseletek nemcsak a hagyományaink gyökereit erősítik bennünk, hanem vetekednek a nagy divatházak egyedi darabjaival: a kézi kidolgozás miatt sokkal többet dolgozunk rajtuk, és egy darab van belőlük a világon. Hát nem a népviselet az igazi haute couture? A régiek ismerték a szimbólumokat, a gyógyfüveket, a tudományokat, és azt, hogy a színek mit jelentenek a ruhákon. Ezekről a hagyományokról és jelentésükről ma már a legtöbb magyar ember semmit nem tud.
Nagyon sokat tanulok ehhez, bár nem vagyok néprajzkutató, mégis igyekszem, hogy átadhassam másoknak, mert így talán fenn marad ez a tudás. A magyar szimbólumok hatnak ránk, akármerre is élünk a világban, és azt tapasztalom, hogy az emberek ki vannak éhezve a mélyebb tartalmakra. A lelkünk legmélyén érezzük ezeket. Az életfa, a virágok jelentése, mint a tulipán, ami a nő, a szegfű, ami a férfi, a rozmaring, ami egy kapcsolatot jelez, a matyó rózsa pedig a jó házasságot mutatja, ezért sokan a szimbólumok miatt is keresik a ruháimat.
– Be lehet építeni a modern életbe a népi kultúrát?
– Szerintem abszolút, én ennek élek minden nap. Például használom a beszélő tárgyak jelrendszerét, mint amilyen a kontyos székek jelentése is volt hajdanán. Mindig párban voltak, és ha vendég toppant be a házhoz, azonnal tudta a székek állása miatt, mi a helyzet. Ha a minták egymás felé néztek, akkor minden rendben volt a házban, a vendég tudta, hogy maradhat, de ha háttal voltak egymásnak, azt jelezte, hogy valami probléma van, és most zavar, jobb ha elmegy. Régen a bútoroknak is volt jelentésük, sőt, kommunikáltak velük, üzentek a mintáikkal. A beszélő páva kollekciómban a fülbevalóimmal is hasonlóképpen lehet üzenni. A medálomnak megfordítható a közepe, attól függően, hogyan állnak a pávák, tudunk a világnak üzenni velük az érzéseinkről. Jó lenne, ha ezek a kulturális hagyatékaink nem merülnének feledésbe. A munkáimban minden összetett, amit tervezek, mert egy történet is van benne. Ezek nem szimpla ékszerek, hanem a magyar hagyomány darabjai, amitől különlegesnek érezhetjük magukat. Katalizátornak tekintem magamat, és most már divatmagazinok is felfigyeltek rám.
Sokan mondták már nekem, hogy miattam szerették meg a népviseletet. Nagyon szeretném, hogy ez mindenkihez elérjen, és hordják minél többen.
– Minden alkalomhoz tervezel ruhákat?
– Igen, minden eseményre van külön ruhám. Van boltba járós, takarítós és bálba menős is. Azt vallom, hogy harmóniában kell lenni önmagunkkal, a színekkel, árnyalatokkal, ami passzol a személyiségünkhöz. Sokan nem tudják, hogyan induljanak el, velem erről is lehet beszélni, hiszen én ezt hordom mindennap. Segítek megtanítani és rávilágítani ennek a lényegére. Alkalmazkodni kell a korhoz,
Rengeteg hétköznapi viselet van a választékban, amit mindig egyedi kérések alapján tervezek újra mindenkinek. Kismamáknak is vannak ruháim, és mesébe illő, egyedi esküvői ruhákat is készítek, amikkel az amerikai Gmaro divatmagazin címlapjára is kerültünk pár évvel ezelőtt. Az idén végre bemutattuk a Balatonnál a népi motívumos, nagyon aprólékosan gyöngyözött fürdőruha kollekciómat is, amire több évig készültem.
Mindenféle technikákat kell alkalmaznom, így tudok egyedi ruhákat és ékszereket tervezni. A márkámban, az Aurora FolkGlamourban sokan dolgozunk össze, mert ehhez kell papucskészítő, hímző, ötvös, szabó, varrón, és még sok mindenki. Én vagyok a tervező, én válogatom össze az alapanyagokat, mindent rajtam próbálunk ki először. Egyedi ékszereket is tervezek, itt is a régieket keltem új életre. Amikor találok egy kézzel festett porcelán Mária medált, – ami a 90-es években nagyon trendi volt –, akkor megveszem, még ha törött is, és megrestaurálom.
Régen minél több érme medál volt valakin, annál gazdagabb volt a viselője. Amikor az első darabot meglátták rajtam, mindenki ilyet akart. Most már én tervezem ezeket is, így indult el az Aurora ékszerrészleg, amiben áttervezem az autentikus elemeket. Ezzel végre teljes a ruhatár, nincs olyan terület, amiben ne lehetnék önazonos. Mindenhová aurorásított népviseletben járok, sokszor megállítanak az emberek az utcán, és ámulva gyönyörködnek a ruhámban, kérdezik hová megyek: mondom csak leugrottam a postára.
– Van kereslet arra, amiben az őseink hittek?
– Én úgy látom akkor van, ha érdekes, vicces módon mutatom be a mai kor emberének. Be szeretném hozni a hétköznapjainkba a népszokásainkat. Elkezdtük az elmúlt pár évben nagyon komolyan venni ezek népszerűsítését és ismertetését az összes közösségi oldalon. A fotókon meg a videókban azok a tárgyak is megjelennek, amikről szólnak. Bele kellett tanulnom a tiktokozásba, mert ott nagy az elérés, nagyon sok fiatal gyűlt oda körém. Egy fiatal lány írta, hogy vett hímző fonalakat mert meglátta, hogy milyen szépek és divatosak a hímzett viseletek. Egy másik kislány azt írta, hogy a nagymamájának a szoknyáját miattam vette elő, és elkezdte hordani, mert látta, hogy ezt tényleg fel lehet venni. Egy katolikus pap is jelezte, hogy mindig nézi a videóimat, és amikor misézik, sokszor a videóimból is mesél a híveknek. Most írta pár napja, hogy újra visszahozza a termények áldásnak a szertartását. Ezek a visszajelzések nagyon fontosak a számomra, mert
A magyar népi hagyományok között nagyon sok van, amin jókat kuncogok én is, akik hallják ezeket a sztorikat, tuti, hogy megjegyzik: például volt egy olyan népszokás, hogy a szőlősgazda, hogy tényleg jó legyen a termése, felkelt reggel és meztelenül körbe járt a szőlősbe, hogy minden sarkába gallyakat kössön, hogy így a gonosz ne tudjon bemenni. Minden posztnál odaírom, hogy az őseink ebben hittek, persze sok minden ma már nem használható, de ha ebből semmit nem választunk ki, akkor a kultúránk el fog tűnni a föld színéről.
– Mi maradt a mai kornak?
– Nagy szerencsénk, hogy szuper néprajzkutatók és gyűjtők a körülbelül
Kodály Zoltán mellett még sokan voltak, akik az életüket áldozták erre. Hallottam olyan történeteket például, hogy Martin György számtalanszor nem evett, a kamerába való filmre költötte a pénzét, csak hogy le tudja filmezni a táncosokat Erdélyben. A régiek nem néptáncosok voltak, a néptánc volt a korabeli diszkótánc. Nagyon nagy áldozatok vannak ezek mögött a sztorik mögött, ha bárki elolvassa Kodály Zoltán vagy Bartók Béla életét, akkor ott megtalálhatja az életük tragédiáját is, nem csak a csodálatos részeket. Az ő áldozatos munkájuk adta nekünk magyaroknak ezt a bázist, amiből a mai napig tudunk tanulni. Ezért próbálom bemutatni magamon keresztül, hogyan tehetjük élővé, hogy lehet ez velünk mindennap, mert szerintem akkor marad valami fenn száz vagy ezer évig, ha ezt a generációk átadják egymásnak.
Vannak a mai napig egyszerűen megcsinálható népszokások, ami akár családi program is lehet, ha szakítunk rá időt. Az egyik pszichológiakönyvben azt olvastam, hogyha vannak mélyen gyökerező, régi családi történetek, amikről még ma is beszélünk, akkor akinek több ilyen élménye van, az mentálisan sokkal stabilabb, mert ez a gyökereihez kapcsolódik. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogyha van a múltban gyökered, akkor már eleve stabilan állsz a mai világ viharában, és ha van hited fölfelé, akkor tulajdonképpen olyan vagy, mint egy kifeszített szalag, azt nem tudja elvinni még a tornádó sem.
– Milyen egy Mesés divatbemutatód?
– Amikor üvegművész voltam, elhatároztam, hogy különleges előadásokat fogok rendezni a kiállítás-megnyitókra. Ez volt a kezdete a Mesés divatbemutatóknak, ahol magyar népmesék, balladák kelnek életre divatbemutatónak álcázva. Változatosak a témák, amiket feldolgoztunk, például volt már Bartók: Kékszakállú herceg vára, gyimesi imák, lidércek, Szépasszonyok és a boszorkányok legendája, az Emese álma Anonymustól, Timaffy által gyűjtött rábaközi tündérrózsa, Mátyás király és az okos lány meséje, a Kádár Kata is szokott benne lenni, valamint a Teremetés története Wass Alberttől. Van olyan fesztivál, ahova már hatodszorra megyünk, ilyenkor minden évben új előadást rendezek. Legelőször 2012-ben kezdtem el, nem csak magyar mesékkel, de a magyar verziót 2017-ben mutattuk be Torontóban. Fantasztikusan sikerült, még mostanában is emlegetik. Azóta ezzel is járjuk a világot, és a szereplők az általam tervezett, újragondolt ruhákban és ékszerekben mutatják be a magyar népmeséket, balladákat, legendákat.
Amikor külföldön lépünk fel, az nagyon különleges, mert az előadások helyszínén tanítom be a helyi magyar körök résztvevőinek, néptáncosoknak a darabokat, és a ruhákat is ők viselik, mint modellek. Ettől az egész projekt még izgalmasabb, mert így a külhoni magyarok átélhetik ezt a varázst. Amikor belebújnak egy magyar viseletbe és egy magyar mesében találják magukat, hol táncolva, hol énekelve, színészkedve adják elő a történeteket.
– Divathóbórt vagy elhivatás, amit képviselsz?
– Elhivatottan képviselem a magyar népviseletet, mert divatba akarom hozni. A magyar Frida Kahloként is szoktak emlegetni.
Ha már ebben az összefüggésben nézzük, fontosnak tartom, hogy megértsük, hogy a saját kultúránkat csak mi, a magyar nemzet vihetjük tovább, ez a kötelességünk. Más nemzet nem fogja helyettünk átörökíteni. Én megteszek mindent azért, hogy a magyar nép rájöjjön végre arra, micsoda kincs van a kezében.
