Az oltási kampány és a tesztelés nem elég az új típusú koronavírus okozta járvány harmadik hullámának megtöréséhez Németországban, ezért további korlátozásokat kell bevezetni, mondta a szövetségi egészségügyi miniszter csütörtökön Berlinben.


Jens Spahn a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével, Lothar Wielerrel tartott tájékoztatóján az MTI tudósítása szerint kiemelte, hogy az újabb korlátozások az egészségügyi ellátórendszer túlterhelődésének megakadályozásához kellenek.

Kifejtette, hogy a napi új regisztrált fertőződések száma "túlságosan magas, és továbbra is emelkedik", az intenzív osztályokon pedig "kritikus" a helyzet. A SARS-Cov-2 okozta betegség miatt intenzív ellátásra szorulók száma meghaladta az ötezret, és a hónap végére hatezerre emelkedhet, meghaladva a második hullám csúcsán regisztrált 5762-őt, ezért minél hamarabb lépni kell.

Ebben a nehéz helyzetben minden nap számít, és amit most elmulasztunk, két-három hét múlva megbosszulja magát, éppen úgy, ahogyan most bosszulják meg magukat a két-három hete elmulasztott döntések

- mondta a miniszter, utalva az úgynevezett vészfékrendszer bevezetése körüli vitákra.

A rendszer beindításától a szövetségi kormány nyomása ellenére tartózkodó tartományi kormányok hozzáállásával kapcsolatban megjegyezte, hogy nem kellene bevárni a szabályok bevezetését az egész országban kötelezővé tévő szövetségi szintű törvény parlamenti elfogadását. A legfontosabb a fertőzésveszéllyel járó érintkezések, kapcsolatok számának további csökkentése, ezért mindenekelőtt esti, éjszakai kijárási korlátozást kellene bevezetni, mert a vírus leginkább a magán összejöveteleken terjed, fejtette ki.

Mint mondta, az ingyenes SARS-CoV-2-tesztek elvégzésére szolgáló állomások hálózata már országszerte 15 ezer pontból áll, az oltási kampány pedig felgyorsult, a naponta beadott oltások száma rendszerint az 500-700 ezres sávban van. Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy megálljon a napi új regisztrált fertőződések számának exponenciális, robbanásszerű növekedése.

Ezért előbb további korlátozásokkal vissza kell szerezni az ellenőrzést a vírus terjedése felett, és utána kell elkezdeni a szabályok tesztelés alapú lazítását

- fejtette ki Jens Spahn.

Kiemelte: mindezzel együtt az a meggyőződése, hogy lehet majd felszabadultan üdülni nyáron, és a harmadik negyedévben, a július-szeptemberi időszakban sikerül befejezni az oltási kampányt.

Koronavírus

Szlovéniába már beléphetnek azok, akiket Szputnyik V-vel oltottak

Az országban az érettségizők prioritást élveznek majd az oltandók között.

Pécsváradi polgármester: Jóval kisebb a fertőzöttség, mint ami elterjedt a sajtóban

Mennyi táppénz jár koronavírus-járvány idején?

Lothar Wieler a többi között kiemelte: a védekezés erősítése a számos kórházat jellemző "drámai" helyzet mellett azért is elengedhetetlen, mert a Covid-19 sok esetben nem múlik el egyhamar. Az úgynevezett hosszú Covid kórállapot, a fertőzés megszűnése után hosszabb távon fennmaradó panaszok együttese, a fertőzöttek jelentős részét, tíz százalékát sújtja, mutatott rá a szakember.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!