Az új koronavírusos betegek tüdejéről készült CT-felvételeken jól megfigyelhető, hogy mire képes a kórokozó a tüdőben. A betegség egyik jellegzetessége az, hogy a fertőzés hatására folyadék jelenik meg a tüdőben, amitől összeomolhatnak a léghólyagocskák. Az orvosok korábban azt hitték, hogy a vírus elsősorban a tüdőre veszélyes, de hamar kiderült, hogy a keringési rendszert és a szívet is roncsolja. A szívbetegségekkel küzdő páciensek körében a COVID-19 halálozási rátája az Amerikai Kardiológiai Főiskola szerint 10,5%, ami nagyon magas. Az is biztosnak látszik, hogy azok a 65 év felettiek, akiknek koszorúér-betegségük vagy magas vérnyomásuk van, nagyobb eséllyel kapják el a vírust, és sokkal súlyosabb tüneteik lehetnek, nagyobb eséllyel van szükségük intenzív ellátásra. A COVID-19 valószínűleg olyan mértékű gyulladást okoz a szervezetben, amely hatással van a keringésre.

Beteget tolnak egy vuhani kórházban. Kép: Xinhua/Shen Bohan

Most egy friss kutatás azt is kiderítette, hogy a tüdő és a szív mellett a vesét is károsítja az új koronavírus: kínai és amerikai kutatók 26 koronavírusban elhunyt veséjét vizsgálták meg, és rájöttek, hogy közülük 9-en komoly vesekárosodást is szenvedtek. A kutatók megjegyezték, hogy az eredményeik közvetlen bizonyítékként szolgálnak arra, hogy a SARS-CoV-2 képes a veseszövetet is elérni. Az eredményeiket a Kidney International tudományos folyóiratban tették közzé. Érdemes megjegyezni, hogy 26 emberen végzett kutatás még nem jelent komoly eredményt, ehhez nagyobb alanyszám kell, de mindenképpen mutatja:

a vírus képes a vesébe is eljutni, és érdemes további kutatásokat végezni a témában.

Alan Kliger, a Yale Orvosi Egyetem kutatója az Independentnek elmondta, hogy a New Yorkban és Vuhanban intenzív ellátásban részesülő emberek 14-30 százalékának leállt a veseműködése, és dialízisre van szüksége. New Yorkban annyi vesekárosodottat kezelnek, hogy szükség van újabb szakemberekre, akik el tudják látni a munkát az intenzív osztályokon.

Nemcsak a tüdőre, a szívre is veszélyes lehet az új koronavírus

Még akkor is sérülhet a keringési rendszer, ha korábban nem volt szívbetegsége az embernek.

Fontos tudni, hogy mivel a koronavírus egy nagyon új probléma, a járvány pedig még most is tombol, vajmi keveset tudunk a pontos hatásairól és arról is, hogy milyen szerveket támad. A kutatók és orvosok folyamatosan tanulnak a vírus viselkedéséről és az általa okozott károsodásokról is, így biztosat egyelőre nem lehet kijelenteni. Az azonban már most is látszik, hogy a COVID-19 több szervet érint, nem kizárólag a tüdőt, többek között ezért is olyan nehéz kezelni azokat, akiknek súlyos az állapotuk.

Főkép: Fei Maohua / XINHUA / Xinhua via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!