Úgy látszik, fittyet hány az általuk okozott botrányra annak két főszereplője, és bármilyen furcsa ellentmondásnak tűnik is, ez így van jól. Péni István és Sidi Péter sportágának alapvető kelléke a kötélideg, hisz sportlövőként a stresszhelyzet tolerálása nélkül nem mennének semmire: ezúttal sportszerű körülmények között vágtak oda, illetve vissza egymásnak.

Így nem lehet csodálkozni azon, hogy két héttel azt követően, hogy március végén Újdelhiben immár sokadjára összebalhéztak egymással - amelynek valószínűsíthetően egy világkupa-aranyérem látta kárát -, Komáromban, az első Eb-válogató verseny férfi puska összetett számát Sidi Péter nyerte 458.5 körrel, hajszállal a második Péni István (458.3) előtt.

Kapcsolódó

Hogyan jutottak odáig a magyar sportlövők, hogy az egész világ előtt lejárassák magukat?

Hétfőn délben ült össze a Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége, hogy felelőst keressen és megfelelő büntetésről döntsön minden idők egyik legfurcsább magyar sportügyében.

A sportlövők Duna Kupája alapversenyében ráadásul a győztes Péni István 1189 körrel végzett, így három körrel megjavította saját országos rekordját. Ugyan eredménye egy körrel a fennálló világcsúcsnál is jobb, de világrekordot csak olimpián, világbajnokságon, világkupán és kontinensbajnokságon lehet lőni, ezért nem hitelesíthető. Azt viszont a közelgő olimpia miatt fontos megjegyezni, hogy láthatóan a két kiváló sportlövőnk közül Sidinek a Péni által vitatott eszköz nélkül is remekül megy a lövés, míg Pénit sem zavarja össze Sidi jelenléte, sőt, mintha mindkét versenyzőben megkétszereződött volna a bizonyítási vágy.

Kapcsolódó

Sidi Péter: A negyedik felvonás volt Péni világkupa-döntő előtti hihetetlen sportszerűtlensége

Interjú a világ- és Európa-bajnok sportlövővel, aki szerint tájékozatlanságból és a rendszer hiányos ismeretéből fakadóan kapott fenyegetés értékű utolsó figyelmeztetést Nagy Györgytől, a sportlövő-szövetség elnökétől. Elmeséli, miért látja úgy a Delhiben rendezett világkupa magyar sportbotránya után, hogy sokkal inkább áldozat, mint hibás.

A következő két hétvégén újabb válogatókra kerül sor, előbb a jövő héten Pécsett, majd az azt követő héten Budapesten, a Fehér úti Nemzeti Lőtéren.

Sportlövészet, Duna Kupa, Eb-válogató,

50 méter, puska, három testhelyzet, férfi összevont döntő:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!