Diákjait arra kéri, vegyék kezükbe a jövőjüket, mert „ez itt most történelem”.


Szenvedélyes Facebook-posztban jelentette be a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium (SZLI) egyik tanára, hogy többé nem tanít – szúrta ki a Blikk.

„Nem tudok többet osztályterembe lépni, tükörbe nézni, amíg a kollégáimat megfenyítik, amíg félelembe löknek, ahelyett, hogy meghallgatnának. Nem vagyok bátor, mert megbénít a tudat, hogy többet nem taníthatok, nem nézhetek a szemetekbe, nem vitatkozhatunk, nem utazhatunk, együtt rácsodálkozva a világra, nem ámulhatok és nem haragudhatok, ha valamit elfelejtettetek. A tőletek sugárzó energia tartott idáig a pályán, mert éreztem, hogy érdemes dolgoznom, fejlődnöm, és nemcsak tanítottam, de nagyon sokat tanultam tőletek” – írta a Facebookon a tanárnő, aki hozzáteszi:

„Kérlek Titeket, gondolkodjatok és vegyétek a kezetekbe a jövőtöket. Ez rólatok szól és a ti jövőtökről. Ez most nem egy irodalmi szólam, ez itt most történelem” – üzente diákjainak.

Mindez azután történt, hogy szerdán újabb nyolc tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt 3 budapesti gimnáziumból. A diákok ezután virrasztást szerveztek a Belügyminisztérium elé, majd csütörtökön több iskolában tiltakozó akciókat tarottak. Két, a kirúgások által érintett középiskolában nem kezdték meg a tanítást, mert nem volt meg hozzá az elegendő számú tanár. Csütörtökön azután újabb 30 tanár kapott elbocsátás előtti utolsó figyelmeztetést, ebből 14-en az ország legjobb iskolájában, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskolában és Gimnáziumban tanítanak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!