Több mint tíz év után június 10-én fogtak el egy orosz sorozatgyilkost, aki ezalatt az idő alatt több nőt is megerőszakolt és megölt, sokszor pedig meggyalázta áldozatai holttestét. Mindebből pszichológus felesége, akivel 30 éve egy háztartásban élt, semmit se vett észre.

A vízvezetékszerelőként dolgozó Andrej Jezsov a bűncselekményei túlnyomó részét saját városában követte el a Moszkva területéhez tartozó Kasirában, így a helyiek csak kasirai eszelősként emlegették.

A férfi eddig hét gyilkosságot ismert el, de bármikor magára vállalhat továbbiakat is. A hatóságok szerint Jezsov együttműködik velük, habár érzelemmentesen beszél a nyomozóknak elkövetett tetteiről. Halálos nyugalommal számolt be arról is, hogy vágyai kielégítése céljából gyilkolt nőket, évente egy-kettőt.

Az 53 éves sorozatgyilkos június 8-án bukott le, amikor épp betört egy kisarai házba, és megerőszakolt, majd megölt egy 88 éves asszonyt. Jezsov megával vitte a nyugdíjas takarékbetétkönyveit és a szovjet időkből visszamaradt fekete-fehér tévéjét. Az utóbbit még a nő háza előtt eldobta, a takarékbetétkönyveket pedig az utcán.

Ez okozta a vesztét. A rendőrség ugyanis egy utcai kamera felvételén látta, hogy a férfi eldob valamit, így ezeket a papírokat ellenőrizve hamar kiderült, hogy a meggyilkolt nő tulajdonát képezik.

hirdetés

A gyilkost otthona előtt vették őrizetbe, ahol 30 éve élt együtt feleségével. A nő mit se tudott férje kettős életéről, ugyanis ő egy visszafogott családos embert ismert benne, nem is sejtette, hogy valójában egy kegyetlen gyilkos. A nő állítása szerint férje késő éjjeli távozásai alkalmával is mindig elhitte, hogy csak egy csőtöréshez hívták ki – írja a 24.hu.


hirdetés