A Kaposvári Járási Ügyészség közveszélyokozás kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy büntetett előéletű 22 éves férfi ellen, aki motorozni akart, de nem sikerült a járművet "berúgnia", ezért felgyújtotta.


A fiatal két évvel ezelőtt feldúltan gyalogolt Balatonlelle belterületén, amikor bement egy apartmanházakból álló ingatlan udvarára. Minden ok nélkül megrongálta az udvarban lévő kocsit, majd egy segédmotoros kerékpár túradobozának zárját is kitörte.

A férfi ezután továbbállt és egy közeli bezárt üzlet felé ment, ahol meglátta a bolt ponyvával fedett teraszán letett motorkerékpárt. A férfi elhatározta, kipróbálja a motort, de nem tudta beindítani. Ettől annyira ideges lett, hogy papír zsebkendőt tömött a jármű tankjába, majd meggyújtotta. A férfi látta, hogy a papír nagy lánggal égni kezd, ennek ellenére távozott a helyszínről.

Az égő motort egy arra haladó, szolgálatban lévő rendőr vette észre, aki a tüzet eloltotta. Oltás hiányában reális esély volt arra, hogy a tűz a terasz ponyvájára, onnan az üzlet tetőszerkezetére és a szomszédos épületekre is átterjedjen.

A Kaposvári Járásbíróság 2 évi börtönre ítélte a fiatalembert, ennek végrehajtását azonban 4 évre felfüggesztette. Az ítélet nem emelkedett jogerőre, mert az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabásáért fellebbezett.

Fotó: illusztráció/Stockphoto


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!