Négy magyarból három enyhítené a még meglevő korlátozásokat is, és a felnőtt lakosság közel 19 százaléka úgy véli, hogy örökre megmaradnak Magyarországon bizonyos korlátozó intézkedések, és a korábbi, Covid előtti rend soha nem tér vissza életünkbe - többek között ezek derülnek ki az Ipsos közvélemény-kutatásából.

Az Ipsos mérése szerint legnagyobb arányban augusztus végéig várják a magyarok a lakossági korlátozások eltörlését. A férfiak optimistábbak a nőknél, mindössze 15% tart attól, hogy nem kapja vissza korábbi szabad életét, míg a nők esetében 21% ez az érték, és a bizonytalanok aránya is jelentősen magasabb a körükben.

A férfiak a még érvényes korlátozások (így pl. az oltottsághoz kötött rendezvénylátogatás) tekintetében türelmetlenebbek, közel harmaduk szerint nincs már szükség semmilyen megszorításra.

A korlátozásokkal szemben elutasító lakossági rétegben felülreprezentáltak a férfiak mellett a fiatal felnőttek (31%-os az elutasítás körükben), a kistelepülések lakói (34%), és különösen a dél-dunántúliak (47%).

A Covid-19-re adott hazai lakossági reakciókat mérő Ipsos kutatássorozat legfrissebb eredményei szerint a (legalább eseti) maszkviselési arány jelenleg a tavaly júliusival azonos (74%), míg minden egyéb védekezési forma alkalmazása jelentősen visszaesett az elmúlt hónapok során.

Az Ipsos által végzett kutatás eredményei összességében arra utalnak, hogy

a magyar lakosság egyelőre nem tart egy jelentősebb, negyedik megbetegedési hullámtól.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!