Gyerekmunkáról akkor beszélünk, amikor egy gyereket arra kényszerítenek, hogy pénzt keressen saját maga és a családja megélhetésére, miközben társadalmi és oktatási szempontból hátrányba kerül. Ez már önmagában is probléma lenne, hiszen ezeket a gyerekeket megfosztják a gyerekkoruktól, és mivel nem járhatnak iskolába, a jövőjüktől is. Ezen felül gyakran mentálisan és fizikálisan megterhelő körülmények között kell dolgozniuk, alacsony bérért, családjuktól elszakítva. Kultúránként és társadalmanként is különbség lehet abban, hogy hány éves korig számít valaki gyereknek, és milyen munkát nevezünk különösen kizsákmányolónak. Indiában például sokáig 14 év volt a korhatár, amit csak 2012-ben emeltek fel 18-ra.
A gyerekmunka sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk
Még ma is több mint 100 millió gyereket dolgoztatnak, jellemzően hátrányos helyzetű csoportok (menekültek, őslakosok, alacsony kasztba tartozók) tagjait. A legszegényebb országokban négyből legalább egy, 5 és 17 év közötti gyerek végez olyan munkát, ami a testi és lelki fejlődése szempontjából káros. A szubszaharai Afrikában a legmagasabb az arányuk (29 százalék), míg a Közel-Keleten és Észak-Afrikában 5 százalék. A lányok gyakrabban kényszerülnek valamilyen nem fizetett háztartási szolgálatba. A gyerekek gyakran dolgoznak életveszélyes körülmények között, például bányában, hadseregben, drogkereskedelemben vagy prostituáltként.
Még nehezebb azoknak a gyerekeknek az élete, akik modern kori rabszolgaságban élnek. Őket fogva tartják, ellenőrzik és hatalmat gyakorolnak felettük. A munkára kötelezés mellett gyakori a bántalmazás is, és ha kapnak is fizetést, csak egy minimális összeget. A rabszolgaság háztartási formája nagy mértékben érint gyerekeket, főleg 12 és 17 év közötti lányokat, de a háborús rabszolgák között is rengeteg a gyerek. Világszerte nagyjából 300 ezer a gyerekkatonák száma, akikre gyakran bíznak olyan kockázatos feladatokat is, amelyeket felnőttekre sem. Magyarországon gyakori a szexrabszolgaság, ami elsősorban a lányokat érinti.
A gyerekkorban végzett megterhelő munka hatására komoly egészségügyi károsodások − például szívpanaszok, krónikus fejfájás, izomfájdalom − alakulhatnak ki, és gyakoriak a munkahelyi balesetek. Ennél is súlyosabb az a lelki megterhelés, amivel a gyerekek és általában a szülők sincsenek tisztában. Csak a 20. század végén kezdtek figyelmet fordítani arra, milyen pszichés károkat okozhat a gyerekmunka. Ma már kutatások is rendelkezésünkre állnak, amik alapján tudjuk, hogy az ilyen gyerekek nehezebben alkalmazkodnak, agresszívabbak lehetnek, mint nem dolgozó társaik. Nagy eséllyel válnak szorongóvá, depresszióssá; gyakran éreznek reménytelenséget, szégyent, bűntudatot, és elveszítik a világba vetett bizalmukat. Sok esetben a családjuktól, közösségüktől távol kell dolgozniuk, ami újabb traumát jelent számukra, és előfordul, hogy szexuálisan is kihasználják őket. Azok a gyerekek pedig, akiket rabszolgaságban tartanak, ezen felül a PTSD (poszttraumás stressz szindróma) tüneteit is mutathatják. Jellemző lehet rájuk a Stockholm-szindróma, ami azt jelenti, hogy a fogvatartott azonosul a fogvatartója nézőpontjával, traumás módon kötődni kezd hozzá (hiszen nem nagyon van más választása): emiatt a szabadulás után nehezebb elszakadnia és visszatérnie a korábbi életéhez.
A problémát nem fogja megoldani egy kis bojkott
Időről időre kiderül egy-egy cégről, hogy közvetve vagy közvetlenül gyerekmunkásokat is foglalkoztat. Ilyenkor a nyugat-európai, észak-amerikai fogyasztók egy része bojkottálja az érintett termékeket, a vállalat pedig megígéri, hogy ezentúl jobban oda fog figyelni a jogsértésekre. Ez történt idén a Starbucks-szal és a Nespressóval. Egy oknyomozó leplezte le, hogy mindkét vállalathoz kötődnek olyan kávéültetvények, amiken gyerekek dolgoznak heti 40-48 órában, nagyon kevés fizetésért. A botrány kirobbanása után a cégek azt kommunikálták, hogy nem fognak több kávét vásárolni ezektől a beszállítóktól, a Starbucks pedig gyerekvédelmi támogatások elindítását is tervezi. Sajnos ez nem lesz elég, hiszen így a probléma nem szűnik meg, a gyerekek és családjaik pedig még nehezebb helyzetbe kerülhetnek.
Bangladesben például a lakosság 30 százaléka él extrém szegénységben, ők nem maradnának életben gyerekmunka nélkül. A gyerekeket kevésbé fizetik meg, mint a felnőtteket, pedig gyakran ugyanazt a munkát végzik. Így nem lesznek képesek jobb élet kialakítására, beleragadnak ebbe a helyzetbe, és nagy eséllyel az ő gyerekeik is dolgozni fognak. Ráadásul a felnőttek és a gyerekek sem látnak lehetőséget az oktatásban, hiszen nem azt tapasztalják, hogy azzal juthatnának előre. A törvények önmagukban nem segítenek, mert csak másfajta munkák (akár veszélyesebb, illegális tevékenységek) felé terelik a gyerekeket, akik így továbbra sem járnak majd iskolába. Mivel a gyerekmunkások egyelőre függnek a gyerekmunkától, a problémát nem szabad kizárólag etikai dilemmaként kezelni, foglalkozni kell a gazdasági és társadalmi következményekkel is.
A gyerekmunka elsősorban Afrika, Ázsia és Dél-Amerika egyes országaiban jellemző, ezen belül is az alacsonyabb jövedelmű és társadalmi státuszú családokban. Az ENSZ 1989-ben hozott törvényt arról, hogy ne lehessen gyerekeket veszélyes, fizikai és lelki károsodást okozó munkával kizsákmányolni, de jól látható, hogy a törvények nem elegendőek. Az érintett családoknak sokszor élelmiszerre, lakhatásra és iskolára sincs pénzük. Érvényesül egyfajta nemi alapú diszkrimináció is: a lányokat sokszor kevésbé akarják iskoláztatni a szülők, mint a fiúkat, és ha nem adják őket korán férjhez, akkor nagyobb eséllyel kerülnek bele a gyerekmunka spiráljába. Gyerekeket dolgoztatni sok szempontból megéri, bizonyos munkáltatók kifejezetten szeretik őket alkalmazni, hiszen olcsóbbak és engedelmesebbek, mint a felnőttek.
A modernkori rabszolgaságot is részben a társadalmi különbségek, az egyenlőtlenség megléte segíti elő és tartja fenn, amihez a gyarmatosítások utáni berendezkedés jelentősen hozzájárult. A bűnözői csoportok könnyen kihasználják azokat az embereket (főleg a gyerekeket), akik kényszerűen vállalnak munkát. Bár bizonyos felfogás szerint mindenfajta munka kizsákmányolás, a gyerekmunka pedig fokozott mértékben az, a rabszolgaságra még az is jellemző, hogy áldozata nem hagyhatja ott a munkát. A gyerekeket elsősorban a háztartási rabszolgaság érinti, nagy részük 12 és 17 év közötti lány, de akadnak köztük fiatalabbak is.
Hiába tilos tehát a gyerekmunka, még ma is általános gyakorlat több országban. A problémát a szakemberek szerint elsősorban megelőzni kellene, megfelelő oktatással és tudatossággal. Meg kell érteni az okait, és úgy kell tenni ellene, hogy a gyerekeket ne érje károsodás. Elsősorban az érintett kormányok és közösségek a felelősek azért, hogy a családoknak megfelelő körülményeket biztosítsanak. Az UNICEF a legismertebb olyan szervezet, ami több eszközzel (jogi reformok támogatásával, oktatással, szociális védelemmel, egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés elősegítésével) küzd a gyerekek foglalkoztatása ellen. Globális összefogásra van tehát szükség, és nem valószínű, hogy a gyerekmunka a következő években teljesen megszűnik.
Kiemelt kép: Mehedi Hasan /NurPhoto /Getty Images
