Furcsa helyzet alakult ki Szombathelyen: bár a női kézilabdacsapat feljutott az NB I-be, mégsem játszhatja a városban a mérkőzései többségét, így Répcelakon lesznek majd a "hazai" meccsek. Ennek oka az ugytudjuk.hu szerint az, hogy bár a klub megkereste a 15 milliárd forintból felhúzott Haladás Sportkomplexum vezetőjét, a szombathelyi Fidesz alelnökét, Gál Sándort, ő a HVSE elnökéhez irányította az SZKKA képviselőit, akik viszont Homlok Zsolttal - Mészáros Lőrinc vejével - sem jutottak dűlőre. Pedig közgyűlési döntés is van róla, hogy az SZKKA az Arena Savaria mellett a Haladás Sportkomplexumot is használhatja, a csapat mégsem tudott bejutni a szombathelyi sportcsarnokba.

A kézilabdaklub közleményt juttatott el az ugytudjuk.hu-nak, amelyben vázolták a kialakult helyzetet. Ebben a többi közt azt írták, hogy

  • A klub fennállása legnagyobb sikerét érte el és a városnak 44 év után van ismét NB I-es kézicsapata.
  • A keret magját sikerült megtartani, melléjük világsztárokat igazoltak.
  • A közgyűlési döntés ellenére sem edzeni, sem edzőmeccset játszani nem mehettek a Rohonci útra, mert Gál Sándor előzetes egyeztetés nélkül lefoglalta a csarnokot 8-22 óráig.

Este 10 és reggel 8 között edzhetnek a kézisek

Elég érdekesen alakul a 44 után újra az élvonalba jutó Szombathelyi Kézilabda Klub női csapatának a szezonkezdete.

  • Már az Arena Savariát sem tudják használni rendszeresen, mert a címvédő Falco kosárcsapata is megkezdte a felkészülést. Korábban az ELTE-SEK egyetemi sportcsarnokában is edzettek, az viszont nem felel meg a kézilabda NB I előírásainak, így mérkőzést ott nem játszhatnak.
  • Méltatlannak tartják, hogy a városi összefogás helyett ellehetetlenítik a klubot, pedig ők nem akarták magukat a HVSE sportolói elé helyezni.
  • Ahogy eddig, úgy ezek után sem kívánnak részt venni semmilyen városi, politikai és egyéb harcokban.

Vezetőségünk minden lehetőséget megpróbált, Pődör Zoltán klubelnök tárgyalást folytatott többek között Homlok Zsolttal, a Haladás VSE társadalmi elnökével is, felajánlotta neki, hogy a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia Haladás VSE néven - annak idején a Haladás VSE-ben mi hoztuk létre a női kézilabda szakosztályt - képviselje a várost a világ egyik legerősebb bajnokságában, de semmiféle előrelépés, megegyezés nem született - írták a közleményben.

A bajnokság a héten kezdődik, az első őt mérkőzést, közte a Győr és a Ferencváros ellenit még az Arena Savariában, a többit viszont már Répcelakon játssza a csapat. Ez az ugytudjuk.hu cikke szerint 32 millió forintos többletkiadást jelent - a szombathelyi adófizetők pénzéből.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!