Nem Roger Federer és Rafa Nadal miatt reménytelen a tenisz

Talán csak az elvakult ellendrukkerek nem örültek annak 2017-ben, hogy hosszú évek sérülései, formahanyatlásai után Roger Federer és Rafael Nadal úgy dominálta a teniszt, mint anno, fénykorukban. Már-már gyanús, hogy felosztották egymás közt a Grand Slameket: a svájci nyerte az Australian Opent és Wimbledont, a spanyol klasszis nyerte a Roland Garrost, majd a US Opent.

Két népmesei hősről, két közönségkedvencről beszélünk, akik annyi mindenen mentek keresztül. Mindketten uralkodtak a sportágon, mindketten kerültek olyan mélységekbe, ahonnan más valószínűleg már nem tért volna vissza. A forma a mai napig kitart, Federer idén újra behúzta az Australian Opent, Nadal pedig 11. alkalommal a Roland Garrost.

A sorminta tehát folytatódhat, és mivel jön Wimbledon, valószínűleg folytatódni is fog - most, ugye, a svájci a soros.

Ez viszont most már kicsit aggasztó. Ne értse félre senki: hatalmas szerencsénk van, hogy minden idők két legnagyobbját élőben láthatjuk hétről hétre. Az viszont nonszensz, hogy a sportágat még mindig egy, a 37. születésnapja felé tartó, négygyermekes családapa; és egy 32 éves, minden porcikáját legalább egyszer elszakító salakkirály vigye a hátán.

Hol van az utánpótlás, hol vannak a fiatalok? Hol az a generáció, amely átveszi majd a stafétát; azok a játékosok, akik miatt majd leülünk ugyanígy meccset nézni? Rájött erre a nemzetközi szövetség (ATP), próbálják is eladni a jövő sztárjait, de hát elég kevés eséllyel. Érthető: kit érdekel egy olyan teniszező, akit a napköziből éppen beugró Federer három sima szettben ver két borotválkozás között?

Pedig éppen ez várható a 2018-as wimbledoni tenisztornán is. Megint beharangozták a tiniket - na majd most! - Federer pedig megint megmutatja majd, miről is beszélünk pontosan.

Az elveszett generáció

Évek óta próbálják megtalálni azokat a játékosokat, akikkel a jövőben el lehet adni a teniszt. Annyi Baby Federert és annyi salakmenőt nyomtak már le a torkunkon, hogy egy ideje valószínűleg már immunisak vagyunk az ilyen kijelentésekre. Nem hisszük már el, miért is hinnénk? Pedig jól megfuttatják őket a médiában, akár még a ma már szakértőként dolgozó régi nagyok is elmondanak róluk néhány szép mondatot, megmutatják menő infografikákon, miért ő, vagy ő, netán ő lesz a következő szupersztár.

Eddig bárkit dobtak be a ringbe a szakik, valamennyiszer csalódnunk kellett.

Senkit nem megbántva, valóban jó játékosokról beszélünk, top 20-as, top 10-es kaliberű teniszezőkről, ám valószínűleg a túlzott teljesítménykényszer alatt, de valamennyivel befürödtünk. Richard Gasquet, az amúgy jelenleg világbajnoki címvédő Grigor Dimitrov, Tomas Berdych, Nisikori Kej, Milos Raonic - csupa-csupa olyan játékosok, akiket felemelt a közvélemény, sokat is vártunk tőlük, de ezért vagy azért nem jött össze nekik az igazi áttörés. Itt nem is az eredményekre gondolunk csupán, hanem arra, hogy egyszerűen ők nem azok a klasszisok, akik elvihetnék a sportágat; akik miatt leülnék egy esős márciusi csütörtök este a tévék elé.

Egyikük-másikuk szép egykezes fonákot üt, valakinek kiváló a lábmunkája, a harmadik pedig egyedülálló szervagép, ám valami mindig hiányzott belőlük - tán csak ők tudják, hogy mi.

Az előre bejelentett fiatal sztárok

Ha a fentebb generáció megbukott, mert megbukott, akkor az ATP gondolt egyet és bevezette az úgynevezett NextGen, azaz a következő generációs világranglistát, amelyben a világ legjobb 21 éven aluli játékosait rangsorolják, sőt az év végén külön döntőt rendeznek az adott szezon nyolc legjobbjának.

A probléma viszont az, hogy jelenleg egyetlen komolyan vehető NextGen-sztárunk van, őt Alexander Zverevnek hívják. Nyert már három ezres tornát is, ám Grand Slam-tornán még mindig nem tudott, csak egyszer (az idei Roland Garroson) negyeddöntőbe jutni.

A többi fiatal a fasorban sincs, és noha nekik aztán főleg időt kell adnunk, kicsit azért már kontraproduktív az a marketing-stratégia, amellyel tolják őket. Egy picit komolyan vehetetlen az egész, se füle, se farka neki.

Ha nem vigyáznak, ezek a játékosok is úgy járnak, mint az egyel idősebb banda. Hamar kiéghetnek, a férfi tenisz pedig nem engedheti meg magának, hogy még egy generáció csússzon ki a kezei közül.

Hogyan tovább?

A Hogyan buktassunk Roger Federert és Rafa Nadalt pályát az elmúlt években csak Novak Djokovic tudta végigvinni, ő tudja a receptet. A korábbi világelső viszont sérüléssel is bajlódott, azóta pedig nincsen igazán formában, és noha még tőle várhatnánk egy feltámadást, rá már több egyéb tényező mellett a korából fakadóan (31) sem érdemes a jövőt építeni. A háromszoros Grand Slam-győztesek, Andy Murray 31, Stan Wawrinka pedig 33 éves, sérülés után lábadoznak, már kifelé haladnak (bár az egy év kényszerszünet után visszatérő Murray végül lemondta a wimbledoni szereplést).

A huszonéveseknél ott van még Dominic Thiem, Kyle Edmund, Borna Coric vagy Lucas Pouille, de a Garros-döntős Thiemen kívül egyikük sem mutatott még extrát.

A 23 éves, extravagáns Nick Krygios talán az elmúlt tíz év legnagyobb csalódása, így az ausztráltól se várjunk csodát - azt meg főleg ne, hogy majd az ő arcával el lehessen adni a Federer/Nadal-korszak utáni éveket.

Ha nincs más, addig minden idők két legnagyobbja szépen letarolja a világot még utoljára, a nyugdíj előtt. Rövidtávon imádjuk, hosszútávon kicsit aggódunk azért, mert nagyon fájni fog majd a búcsújuk.