Továbbra sem tudni, mi okozta az etióp gép katasztrófáját, a vizsgálat még tart.


Az etióp légitársaság egyik gépének vasárnapi katasztrófája miatt a cég, a kínai polgári légiforgalmi hatóság és a Cayman Airways karibi légitársaság is bejelentette, hogy a szerencsétlenül járt típusból, a Boeing-737-8 MAX-ból egyelőre egyetlen egy sem repülhet.

Az MTI híre szerint az Ethiopian Airlines gépe röviddel felszállás után zuhant le Addisz-Abeba közelében. A fedélzeten tartózkodó nyolcfős személyzet és a több mint 30 országból származó 149 utas mind meghalt. Az etióp légitársaság közölte:

noha egyelőre nem ismerik a katasztrófa okát, elővigyázatosságból további rendelkezésig egyetlen gép sem szállhat fel ebből a típusból.

Nem sokkal korábban jelentette be a kínai polgári légiforgalmi hatóság is, hogy az ország összes Boeing-737-8 MAX-ának a földön kell maradniuk.

A kínai légitársaságoknak 96 ilyen gépük van, ez a típusból a világban üzemeltetett összes repülő több mint egynegyede.

A világon először 2017-ben szolgálatba állított típusnak ez volt a második balesete: októberben a Lion Air indonéz légitársaság egyik gépe zuhant le 189 utassal és a személyzettel a fedélzetén.

Az indonéz polgári légiforgalmi hatóság hétfőn felajánlotta az etiópnak, hogy segít a nyomozásban, miután az indonéz gép szerencsétlenségének kivizsgálásával tapasztalatokat szereztek erre a típusra vonatkozóan - írta az MTI.

Korábban megírtuk: egy szlovák politikus felesége, fia és lánya is meghaltak az etióp repülőbalesetben.

az Ethiopian Airlines egyik Boeing 737-es repülőgépe, fedélzetén 149 utassal és nyolc fős személyzettel zuhant le. A gép Addisz Ababából tartott Kenyába, ám a felszállást követően nem sokkal a gép lezuhant.

Nyitóképünk illusztráció



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!