Az Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerint 2023 karácsonyán észre kell vennünk azt a sok-sok embert, aki a mélységben kiált, vagy aki úgy érzi, hogy az Isten háta mögött él. Megemlítette Ukrajnát és a Közel-Keletet is.


Jézusban, egy gyermekben Isten mosolyog a világra - mondta a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony első napján a Pest vármegyei Hévízgyörkön, ünnepi istentiszteleten.

Fabiny Tamás úgy fogalmazott, az angyalok nem a császárkori Rómába, de még csak nem is Jeruzsálembe mentek, énekük a betlehemi mezőn harsant fel. - hangsúlyozta.

Lehet vigaszunk, mert Isten ott van a mélységben - mondta, hozzátéve, hogy bár "a világban felhőkarcolók, monstrumok és paloták épülnek, de Isten a kunyhót választja". Nem palota, hanem kunyhó. Nem magasság, hanem mélység - mondta.

Fabiny Tamás hangsúlyozta, az angyalok karácsonyi szózata nemcsak Isten dicsőségét zengi, hanem a békét is meghirdeti, - hangsúlyozta.

Az idén 200 éve született evangélikus költő, Petőfi Sándor sorait idézve azt mondta: "szent a szalmakunyhók küszöbe, mert itt születnek a nagyok, az ég a megváltókat ide küldi be."

Úgy fogalmazott, 2023 karácsonyán észre kell vennünk azt a sok-sok embert, aki a mélységben kiált, vagy aki úgy érzi, hogy az Isten háta mögött él. Kányádi Sándor erdélyi költőnek még a Ceausescu-rendszer idején írt, az Isten háta mögött című versének imádságát akkor joggal lehetett az erdélyi magyarokra vonatkoztatni, de a vers azóta is aktuális, és "sok nehéz sorsú embertársunkra gondolhatunk ebben a szellemben" - fűzte hozzá.

Emlékeztetett, hogy - hangsúlyozta.

Az Istentisztelet során Fabiny Tamás ismertette, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyház karácsonyi adománygyűjtésével a Családok átmeneti otthonában élőket támogatják.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!