Bár az infláció összességében még bőven kétszámjegyű, az élelmiszerárak növekedése mostanra már csak 4,7%-os szinten van.


A G7 vette a fáradságot és utánanézett, mit jelentett az árstop megszüntetése valóságosan.

Aki praktizáló bevásárló, az nem lepődik meg a most következő információkon.

A G7 különböző áruházakban egy 42 termékből álló kosár árait hasonlította össze, szigorúan meghatározott módszertan szerint. Egy évvel ezelőtt az általuk vizsgált négy boltláncban (Aldi, Lidl, Penny és Tesco) a 42 elemből álló bevásárlás

Saját számításaik szerint az élelmiszer-infláció tavaly októberben tetőzött, 55,1 százalékon, ami

Mindez persze egyáltalán nem jelenti a tavalyi árakhoz való visszatérést, csupán a drágulás lassulásáról van szó.

Konkrétan az ársapkás termékek esetében pedig kimutatták, hogy a cukor ára valóban kilőtt a sztratoszférába, idén 72,7 %-kal drágább, mint szabályozott korában. Többet fizetünk a csirkemellfiléért is (+23%), de például az olaj, a tojás és a burgonya ára csökkent, utóbbié 23 %-kal.

Alig változott a liszt és az UHT tej ára.

A G7 cikkét az alábbi megállapítással zárja:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!