Az ügyészség tárgyalás megtartását kéri az Állami Számvevőszék épületét megrongálók ügyében, mert megítélése szerint a bíróság büntetővégzésében tíz vádlottal szemben túl enyhe büntetést alkalmazott - közölte a fővárosi főügyész az MTI-vel.

Ez az az eset, amelyben Gulyás Mártonon kívül még tíz vádlott - 31 és 59 év közötti férfiak - három társukkal az Állami Számvevőszék tevékenységét kifogásolták, és ennek kifejezésére 2018. január 17-én a kora délutáni órákban a számvevőszék V. kerületi, Apáczai Csere János utcai székházához mentek. A műemléki védettség alatt álló, állami tulajdonú épület falára narancssárga festéket öntöttek, majd azt ecsetekkel szétkenték. A székház falán mintegy 2 méteres magasságig, illetve a járdán festékfoltok képződtek, amelyek eltávolítása az épületen állagsérelemmel járt.

Szanaszét festékezte az ÁSZ épületét Gulyás Márton

Nagy fal-, üveg- és rendőrfelületeket festékezett össze az aktivista a számvevőszéknél.

A főügyész elmondása szerint az okozott kár meghaladja a 3,2 millió forintot.

Az ügyészség a férfiak ellen műemlék megrongálása miatt emelt vádat a Pesti Központi Kerületi Bíróságon és indítványozta, hogy a bíróság tárgyalást mellőzve, büntetővégzéssel szabjon ki egy vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, tíz társával szemben pénzbüntetést.

A főügyész közlése szerint a bíróság büntetővégzésében - a bűncselekmény váddal egyező megállapítása mellett - egy férfival szemben 240 óra közérdekű munkát és 120 ezer forint pénzbüntetést, egy másik férfival szemben 240 ezer forint pénzbüntetést szabott ki, a többi vádlottat 3 évre próbára bocsátotta.

Az ügyészség mostani közlése szerint azonban a bíróság tíz vádlottal szemben enyhe büntetést és intézkedést alkalmazott, ezért - a 240 ezer forint pénzbüntetéssel sújtott terhelt kivételével - tárgyalás tartását kéri súlyosításért, a vádirat szerinti büntetésekre ítélés érdekében.

Kiemelt kép: Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!