Azt írták, a templomok, mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért nem zárják be azokat, de a nyilvános liturgia vasárnaptól szünetel. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden kell megtartani.


Kitértek arra: az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint a megyés püspök, ha úgy ítéli meg, felmentést adhat a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, ezt a felmentést az MKPK valamennyi egyházmegyében megadja.

A papokat a püspökök testülete arra kéri, hogy továbbra is tartsanak a templomokban vagy kápolnákban szentmiséket, tanúságot téve arról, amit a Katolikus Egyház Katekizmusa is tanít, hogy az Eucharisztia az Egyház életének középpontja.

A már felvett miseszándékok így, "sine populo módon" (a nép részvétele nélkül) elvégezhetők vagy áthelyezhetők.

A híveket pedig arra bátorítjuk, hogy otthonról kapcsolódjanak be a szent cselekménybe, ezzel is kifejezve, hogy minden szentmisében az egész egyház egyesül Krisztus áldozatával

- fogalmaztak.

Hangsúlyozták: a jelenlegi kivételes helyzetben is érvényesek a Katekizmusban és az Egyházi Törvénykönyvben található előírások, amelyek szerint, ha valaki számára súlyos okból lehetetlenné válik az eucharisztikus ünneplésben való részvétel, igen ajánlatos, hogy helyette töltsön kellő időt imádsággal - a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával - egyénileg vagy a családban.

Hozzátették: több helyről online közvetítik a miséket, és a közszolgálati televízió is közvetít szentmisét vasárnap és ünnepnapokon, hogy megerősítést, vigasztalást és bátorítást nyerjenek azok, akik most nem tudnak részt venni a vasárnapi szentmisén.

A közvetítések rendjéről a katolikus.hu, illetve a www.magyarkurir.hu oldalon található tájékoztatás.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a papok és a hívek a betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében mindenben kövessék az állami járványügyi előírásokat.

Hozzátették: a rendkívüli helyzetre való tekintettel - szintén visszavonásig, azonnali hatállyal - lehetővé teszik az általános feloldozás megadását.

Azt is kérték, hogy az egyház oktatási, szociális és egészségügyi intézményeiben mindenben kövessék az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjenek együtt és legyenek figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.

A püspökök a plébániai és a szerzetesközösségeket arra bátorítják, hogy - a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett - szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért.

Úgy fogalmaztak:

a járvány időszaka rámutat törékenységünkre és arra, hogy a saját életünkre és mások életére vigyáznunk kell. Imáinkkal és példánkkal erősítsük a bizalmat Istenben és egymásban. Gyakoroljuk a nagylelkűség erényét, és ebben a helyzetben különösen is figyeljünk egymásra, főleg beteg és idős embertársainkra. Idős paptestvéreinket tisztelettel kérjük, hogy ebben a helyzetben különösen vigyázzanak egészségükre.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!