A Microsoft februárban közölte, hogy már csak kevesebb, mint egy évig, 2020. január 14-ig támogatja a Windows 7 operációs rendszert. Ez azt jelenti, hogy a dátum után a hétköznapi felhasználók nem kapnak új biztonsági frissítéseket és hibajavításokat a rendszerhez, aminek következtében sokkal kockázatosabbá válik annak használata. Az üzleti ügyfelek számára viszont adott lesz a lehetőség, hogy némi fizetségért cserébe további támogatást kapjanak a cégtől.


A redmondi cég ezért arra figyelmeztetett: a hetes rendszer felhasználói a következő hónapokban több felugró üzenetet is láthatnak majd emlékeztetőül, amiben arra kérik őket, hogy még év vége előtt frissítsenek a Windows 10-re.

A jelenlegi számok alapján azonban a felhasználók nem akarják elengedni az ósdi rendszert. Az emlékeztetők és hírek ellenére áprilisban mindössze 0,09 százalékot csökkent a Windows 7 részesedése az összes Windows-rendszer piacán, 36,52 százalékról 36,43 százalékra.

A Windows 10-et pedig ugyan egyre többen használják, de nagyon lassú ütemű a növekedés: áprilisban 43,62 százalékról 44,10 százalékra sikerült növekedni. A Computerworld előrejelzése szerint 2020 januárjára a Windows 7 még mindig 35 százalékos részesedést tudhat majd magának, ami azt vetíti előre, hogy ez egy kemény menet lesz a Microsoftnak.

A Windows 7 már meglehetősen koros, hiszen 2009-ben adták ki, mégis rengeteg ideig volt a legelterjedtebbnek számító asztali operációs rendszer, helyét csak tavaly decemberben sikerült átvennie a három és fél éve megjelent Windows 10-nek. Ezután idén februárban ismét a régebbi rendszer került fölénybe, amit áprilisban csökkennés követett - de jól látszik, hogy nem olyan mértékben, ahogy a Microsoft szeretné.

(Kiemelt kép: Robyn Beck / AFP)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!