Nem tilalomról van szó, de a közvéleményt így is erősen megosztotta az eset.


Olvasónk osztotta meg Facebook-posztban a hírt, miszerint egy hamburgi óvodában szempont lett, hogy a gyerekek politikailag korrekt jelmezekbe öltözzenek farsangkor. Ennek nyomán nem öltözhetnek például indiánnak vagy arab sejknek.

Az óvoda vezetősége azt is ösztönzi, hogy a jelmezeket ne a nemi szerepek mentén találják ki a szülők és a gyerekek, üdvözlendőnek találják, ha mondjuk egy kislány kalóznak, egy kisfiú pedig sellőnek öltözik, írja olvasónk, aki egy másik hamburgi óvodát is említ, ahol tudomása szerint nincs beöltözés, a gyerekekre fehér pólót adnak, amit előtte közösen befestenek színesre.

A politikailag inkorrekt jelmezek elutasításának hírét több német lap, például a Stern vagy a Welt.

Ebből kiderül, hogy az említett óvoda a város Ottensen nevű részében van, és az is, hogy a közvéleményt nagyon megosztja az irányvonal, amit képviselnek. Vannak, akik szerint itt az idő arra, hogy a sztereotípiákat végre felszámoljuk, és olyanok is, akik szerint a túlzott politikai korrektségre törekvés ezen a szinten már túlmegy egy bizonyos határon.

Az óvoda képviseletében ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem tiltásról van szó, amikor sztereotípia-mentes karnevált rendeznek, és hogy a szülők összességében pozitívan álltak az ötleteikhez. Ugyan a média kiemelten foglalkozik most a farsangi jelmezek ügyével, de a gyerekeket a mindennapokban is a diszkrimináció, az előítéletesség elutasítására és különböző etnikai csoportok, a kulturális sokszínűség elfogadására kívánják nevelni.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!