Lewis Hamilton immár hétszeres Forma-1-es világbajnoknak vallhatja magát, amivel beérte az örökrangsor élén Michael Schumachert. A brit versenyző egyszer a McLarennel ért a csúcsra, hatszor pedig a Mercedesszel, amely egymást követő hét évben nyerte meg a konstruktőri vébét - 2016-ban Nico Rosberg végzett az élen a pilóták között.

Kapcsolódó

Most akkor Lewis Hamilton minden idők legjobb Forma-1-es versenyzője?

Michael Schumacher rekordját már beállította a világbajnoki címek tekintetében.

Hamilton minden egyes pole-pozíció, futamgyőzelem után kiemeli a csapat teljesítményét, és Toto Wolff szerint is az egység az, ami sikerre viszi őket. Meglepő helyről, a rögbi világából vettek példát.

Van egy sportpszichológusunk, Ceri Evans, aki az All Blacksnél is dolgozik (az új-zélandi rögbiválogatottat hívják így - a szerk.). Az egyik mottójuk az, hogy »Nem kellenek pöcsfejek!«, próbáljuk ezt a filozófiát követni mi is

- magyarázta az F1 hivatalos honlapjának Wolff, aki szerint a lényeg, hogy törődnek egymással, persze nem csak smúzolás van, mert nagy nyomás nehezedik rájuk, vannak szakmai viták is, ugyanakkor arra nagyon odafigyelnek, hogy ha esetleg bármi hiba becsúszna, senkit se hibáztassanak.

Kiemelt kép: Clive Mason / POOL / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!