Közösen írt levelet a Kínai Népköztársaság elnökének hat ellenzéki kormányfőjelölt - közölték a pártok kedden. Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezésére Dobrev Klára, Fekete-Győr András, Jakab Péter, Márki-Zay Péter és Pálinkás József azt üzente Hszi Csin-pingnek, hogy


bármelyiküket is választják meg Magyarország következő miniszterelnökévé, a választók többségének nyilvánvaló akaratával összhangban haladéktalanul leállítják a Belgrád-Budapest vasútvonal és a Fudan Egyetem budapesti campusának a jelenlegi feltételek mellett való megépítésére irányuló beruházást, és ennek következtében nem kívánnak élni az ezen projektek keretében a jelenlegi kormányzat által Magyarország számára igényelt hitellel sem.

Mint írták, a miniszterelnök-jelöltek a Kínai Népköztársaság és Magyarország társadalmi rendszereinek különbözősége ellenére is arra törekszenek, hogy a két ország között folytatódjék a közös érdekeket szolgáló együttműködés. "A közelmúlt eseményei ugyanakkor sajnálatosan árnyékot vetettek a Kínai Népköztársaság és Magyarország sok szálon futó kapcsolatainak fejlődésére", jegyzik meg, ugyanis "a pártok versengésén alapuló, európai parlamenti demokráciákban a nagyberuházások mögötti széles körű politikai egyetértés előzetes megteremtése elengedhetetlen ahhoz, hogy az éppen hivatalban levő kormányzat legitim módon vállalhasson a megbízatási idején túlnyúló kötelezettséget".

Mindemellett őszintén bízunk abban, hogy a jelenlegi magyar kormánynak a két beruházással kapcsolatos hibás lépései, illetve ezek sajnálatos következményei nem képezik majd akadályát annak, hogy az országaink között sok szálon futó és hagyományosan jó kapcsolatok tovább fejlődhessenek,

olvasható az erről szóló közleményben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!