Geszti Péter élő adásban ismerte el Nagy Ervinnek, hogy nem büszke a történtekre. A Szia, Életem! főszereplője végül Thuróczy Szabolcs lett.


Nem kaptak volna állami pénzt a Szia, Életem! című filmre Geszti Péterék, ha Nagy Ervin kapta volna a főszerepet - írja a Telex. Erről Geszti új talkshow-jában beszélgetett a színésszel, amit elsőként Kovács Gellért filmkritikus vett észre:

A portál ezután kérte el a Viasat3-tól a teljes műsort, amiből kiderül, hogy Nagy Ervin háromszor is volt castingon a film főszerepéért, mielőtt elutasították őt azzal, hogy mint mondta, „neki itt nem terem babér, mert ő ő, és mert kinyitotta a száját”.

A film egyik producere Geszti Péter volt. A műsorvezető az élő adásban elmondta: nem büszke arra, hogy ez így alakult, és bár nem akarja elodázni a felelősségét, nem egyedül döntött arról, hogy ne Nagy Ervin kapja meg a főszerepet.

„Az történt, hogy elkészült egy forgatókönyv, amit megszavaztak Andy Vajna korában, hogy legyen belőle film. Utána azonban változtak a szelek és a pozíciók, és az új pozícióba kerülő vezetés úgy döntött, hogy te nem játszhatod el főszerepet, a filmnek megszavazott pénz birtokában sem. Az elé a választás elé állítottak minket, hogy akkor most vagy a Nagy Ervint választjuk, vagy nem lesz film. Ott vakargattuk az állunkat, hisz volt egy stábunk, tehetséges rendezőink és forgatókönyvírónk, akik 2-3 éve dolgoztak ezen a filmen. És akkor meg kellett hoznunk egy döntést, hogy akkor engedjük el az Ervint, mert mi mást tehetnénk. Ezt fájt kimondani most is, mert rosszul esik szembenézni azzal, hogy ebben van egy kis gyávaság is” – mondta a műsorban Geszti.

A tavaly bemutatott Szia, Életem! főszerepét végül Thuróczy Szabolcs kapta. A lap a műsorban elhangzottakkal kapcsolatban kérdéseket küldött a film gyártójának, a Filmsquad Kft.-nek, valamint a Nemzeti Filmintézetnek is, ám egyelőre még nem kaptak választ.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!