Nem kapták meg az alap- és szakellátást végző fogorvosok azt a havi fix összegű juttatást, amelyet tavaly október végén ígért meg a praxisoknak Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere - mondta a Világgazdaságnak Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.

Mint mondta, az egyszeri 1,5 millió forint kiegészítő juttatás minden rendelőbe időben megérkezett tavaly decemberig, de a miniszter idén január 1-jétől havi 130 ezer forint helyett 380 ezer forint rezsitámogatást ígért a közfinanszírozott fogászatoknak, ezzel szemben továbbra is 130 ezer forintot kaptak januárban a praxisok.

Havi 250 ezres díjemelést kapnak a fogorvosok 2020-tól

Már idén egyszeri kiegészítésnek örülhetnek.

Az Emmi a lap kérdéseire azt válaszolta, hogy kiemelten kezelik a fogászati ellátás finanszírozási helyzetének folyamatos javítását, ezért a közfinanszírozott fogorvosi alap- és szakellátó szolgáltatók egyszeri kiegészítő díjazásban részesültek 2019 decemberében.

A heti harminc órában működtetett közfinanszírozott fogorvosi szolgálatok és szakrendelések esetében egyszeri 1,5 millió forintot fizettek ki, alacsonyabb rendelési idő esetén pedig időarányosan csökkentett díjat állapítottak meg

- közölte a tárca.

Nagy Ákos úgy véli, az egészségügyi pénzhiány végén valójában mindig a beteg áll: a rendszer omladozik, a benne szereplő kisvállalkozások nagyon sok helyen erőn felül teljesítenek, hogy a betegek ne érezzék a baj nagyságát.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!