Varga Zsolt együttese a tavalyi döntő visszavágóján sokáig ugyan kiválóan védekezett, de az olasz sztárcsapat végül felőrölte riválisát, és megérdemelten jutott a fináléba.

Kapcsolódó

A BL-döntőért játszhat a Fradi pólócsapata

Biztos, hogy lesz magyar a döntőben, mert Zalánki Gergő az elődöntőbeli ellenfelet erősíti.

"Ez a mérkőzés az első másfél negyedben volt igazán jó nekünk, a végére nagyon elfáradtunk. Ez benne volt a pakliban, tegnap nagyon nehéz mérkőzést játszottunk, a Recco kispadja pedig sokkal hosszabb. Kaptunk három gólt centerből, ez szintén a fizikális fáradtságnak tudható be.

Elégedett vagyok, persze vereségnél mindig van szomorúság, de nagyon fontos, hogy szombatra összeszedjük magunkat, és nyerjünk

- értékelt az MTI-nek a találkozót követően Varga Zsolt, aki hozzátette, felülmúlta a csapat a szezon előtti terveket.

"Az egész szezont kell nézni, korábban csak álmodoztunk róla, hogy a csoportunkból ott lehetünk majd a nyolcas döntőben, talán az még nem is szerepelt benne, hogy Európa legjobb négy csapata közé kerülünk. Ez egy nagyszerű teljesítmény volt ennyi változással a keretben."

A Pro Reccóval a fináléra készülő Zalánki Gergő arról beszélt, hogy ezúttal is döcögősen kezdtek, de a mérkőzés előrehaladtával egyre jobbak lettek és fizikálisan is a Ferencváros fölé tudtak kerekedni, a hajrában pedig végig higgadtak maradtak.

A magyar bajnok és kupagyőztes a szombati bronzmérkőzésen 17 órától a szintén olasz Bresciával találkozik, míg a története tizedik elsőségére hajtó Pro Recco a házigazda Novi Beograddal csap össze a döntőben és 2008 óta először védheti meg címét.

Férfi vízilabda, Bajnokok Ligája, elődöntő

Pro Recco (olasz) - FTC-Telekom Waterpolo 10-7 (1-2, 4-2, 4-1, 1-2)
gólszerzők: Hallock, Ivovic 2-2, Echenique, Zalánki, Loncar, Cannellla, Younger, Di Fulvio 1-1, illetve Merkulov, Vámos 2-2, Ubovic, Fekete, Varga Dé. 1-1

Novi Beograd (szerb) - Brescia (olasz) 14-13 (3-4, 4-3, 2-3, 5-3)

az 5-8. helyért:
Waspo Hannover (német) - CN Marseille (francia) 11-9 (1-3, 2-1, 4-4, 4-1)
Barceloneta (spanyol) - Jug Dubrovnik (horvát) 12-9 (4-2, 2-0, 3-4, 3-3)

A szombati program, a 7. helyért:
12.00: CN Marseille - Jug Dubrvonik

az 5. helyért:
14.00: Waspo Hannover - Barceloneta

bronzmérkőzés:
17.00: Brescia - FTC-Telekom Waterpolo

döntő:
19.00: Novi Beograd - Pro Recco


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!