Az az ismeret, hogy a koronavírus a gyerekeknél teljesen ártalmatlan, nem teljesen pontos – nyilatkozta Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója az InfoRádiónak.

"Gyerekkorban úgy tudjuk, hogy a koronavírus-betegségnek ritka a súlyos formája, de van egy olyan betegség, amit úgy nevezünk, hogy sokszervi gyulladásos betegség, amely a fertőzés aktív fázisa után néhány héttel jelenik meg és egy kifejezetten súlyos, intenzív terápiát, időnként még lélegeztetést is igénylő állapot" – mondta Velkey.

Hozzátette: "Ez a sokszervi gyulladásos betegség nem a betegség aktív fázisában jön, hanem hetekkel utána, amikor már esetleg kezdünk fellélegezni, akkor is figyelmesnek kell lenni. Amikor jönnek a tünetek, akkor gyorsan kell cselekednünk. A gyerekre általában jellemző, hogy hirtelen lesz nagyon rosszul, az időfaktornak nagyon nagy a jelentősége, de legtöbbször a felnőtteknél gyorsabban is gyógyíthatók, ha megkapják az adekvát kezelést. Ha egy gyereken azt látjuk, hogy érthetetlenül fáradékony, alszik, figyelmetlen, lázas, esetleg furcsa bőrkiütések jelentkeznek, akkor gyorsan orvoshoz kell menni."

Most is van náluk gyerek, aki már jobban van, de az elmúlt napokban küzdeni kellett az életéért. Az igazgató információi szerint a nagyobb intenzív osztályokon elő-előfordul hasonló eset.

hirdetés


hirdetés