Kormányzati meghívó nem érkezett - reagálta Szijjártó Péter az ATV kérdésére egy mai sajtótájékoztatón arra, hogy Biden amerikai elnök beiktatásán ki képviseli Magyarországot.

A külügyminiszter ugyanakkor azt mondta: ha jól értesültek, a beiktatás a koronavírus miatt a szokásosnál visszafogottabb rendezvény lesz.

Korábban megírtuk: rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban Joe Biden szerdai beiktatási ceremóniájára. A fokozott aggodalmakat az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump hívei megostromolták a Capitoliumot, és a zavargásokban több ember meghalt. A Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonája ügyel majd a rendre szerdán, amikor beiktatják hivatalába a demokrata párti új elnököt. Az Egyesült Államok történetének eddigi legnagyobb mértékben biztosított elnöki beiktatására készülnek: a korábbi ceremóniák biztosításához képest idén legalább két és félszer nagyobb a készültség.

Kapcsolódó

Hatalmas készültség lesz Biden beiktatásakor, merénylettől tartanak

A Nemzeti Gárda 25 ezer felfegyverzett katonáját vezénylik ki.

Az ugyanakkor emlékezetes, hogy az amerikai elnökválasztási kampány finisében az Orbán-kormány egyértelműen a hivatalban lévő Donald Trumpot támogatta, Szijjártó pedig külön meg is támadta Joe Bident, miután a demokrata elnökjelölt Magyarországot Lengyelországgal együtt totalitárius rendszerekkel együtt emlegette. A magyar külügy vezetője akkor azt üzente Bidennek:

Jó lenne, ha választ adna arra kérdésre, hogy milyen módon vetette latba a politikai befolyását a fia, és a fia által vezetett vállalat érdekében, ennek a vállalatnak a nyereségessége érdekében.

Szijjártó Péter múlt héten minderről már azt mondta:

Ősszel nem az történt, hogy egyszer csak gondoltunk valamit, és nekirontottunk az amerikai elnökválasztás egyik jelöltjének, hanem az, hogy az egyik jelölt Magyarországot egy autoriter államként állította be, ami egyértelmű sértés a magyar emberekre, a magyar nemzetre nézvést. Ezt nyilvánvalóan nem lehetett reakció nélkül hagyni. (…) Én ott nem állítottam, csak annyit mondtam, hogy mielőtt ő közép-európai országokat rágalmaz, és egy közép-európai nemzetet sért meg azzal, hogy diktatúrának állítja be, azelőtt lehet, hogy neki címezve is lennének olyan kérdések a térségünkhöz kötődően, amiket meg kellene válaszolnia.

A magyar külügyminiszter hozzátette: "Én ezt az egészet nem értékelném túl. Amerikában volt egy választási kampány, ahol nyilván némi túlfűtött hangulatban rólunk nem egy ezeréves államhoz méltó módon beszéltek, amire reagáltunk. Volt már ilyen, lesz is ilyen, nem csak az amerikaiakkal kapcsolatban."

A demokrata Joe Biden-t, miután tavaly ősszel legyőzte a regnáló republikánus elnök, Donald Trumpot, most január 20-án iktatják majd be elnöki hivatalába. Terveiről korábbi cikkünkben számoltunk be.

Kapcsolódó

Biden már az első napján elkezdi felszámolni Trump örökségét

Az USA újra csatlakozik a párizsi klímaegyezményhez, és az új elnök a koronavírus-járvány elleni lépésekről szóló rendeleteket is aláír.

Kiemelt kép: Kábeleket helyez el egy dolgozó a Joe Biden megválasztott amerikai elnök beiktatására érkező vendégek számára előkészített nézőtéren a washingtoni Capitolium előtt 2021. január 16-án. Joe Biden megválasztott amerikai elnök január 20-i beiktatási ünnepségének zavartalansága érdekében fokozott biztonsági intézkedéseket léptettek életbe, valamint legalább 20 ezer nemzeti gárdista biztosítja az eseményt, miután január 6-án Donald Trump hivatalából távozó elnök támogatói erőszakkal behatoltak a Capitoliumba. MTI/AP/Patrick Semansky


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!