Közös közleményt adott ki a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság, amelynek apropója a rövidpályás gyorskorcsolyázók 1000 méteres döntője, amely során a futamot követően zárták ki az elsőként célba ért Liu Shaolin Sándort. A két szervezet azt írta, egységesen kiállnak a magyar sportolók, a jogszerű és a tisztességes játék mentén történő olimpiai részvétel mellett.

Kapcsolódó

Magyar óvás elutasítva, érvényben maradt Liu Shaolin kizárása

A magyar klasszis már a döntés előtt gratulált kínai riválisának.

"Az olimpiai alapelvekkel ellentétes, elfogult bíráskodást a MOB és a MOKSZ elutasítják, egyben felhívják a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezetőit, hogy biztosítsák a tisztességes és az olimpiai mozgalomhoz méltó, elfogulatlan bíráskodást. Célunk a mindenkire vonatkozó szabályok betartatása, valamint a tiszta verseny biztosítása, azzal a céllal, hogy a verseny az indulók között a pályán dőljön el.

Az olimpiai alapelvek és a szabályok érvényesülése érdekében a MOB és MOKSZ vezetői hivatalosan kezdeményezték a férfi 1000m versenyszám bíráskodásának felülvizsgálatát, továbbá felhívták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy kezdeményezzen etikai vizsgálatot a versenyszámban eljáró főbíróval szemben

- olvasható a közleményben.

Kapcsolódó

Videón Liu Shaolin kizárása és Liu Shaoang olimpiai bronzérme

Egy vitatott döntés után is sporttörténelmi magyar érem született Pekingben.

A magyar csapat óvást nyújtott be, ám azt elutasították. Liu Shaolin a kizárását követően az Instagramon gratulált a győztesnek kihozott kínai riválisnak és azt írta, bár nem lett olimpiai bajnok, mindent ugyanúgy csinálna utólag is. Öccse, Liu Shaoang, aki negyedik lett a döntőben, de testvére kizárása miatt bronzzal zárt a keddi éremátadón azt mondta:

Szerintem mindenki le tudta zárni a dolgot, ahogy kellett. Ma úgy keltünk, hogy történt, ami történt, túlléptünk rajta.

Szerdán a férfi 1500 negyed- és elődöntőin, illetve fináléján kívül, a nők 1000 méteres előfutamait, illetve a női váltó elődöntőit rendezik. Utóbbi számban nem lesz magyar érdekeltség. Férfi 1500 méteren a Liu-testvérek mellett az 1000 méteren a negyeddöntőben kizárt, és végül 14. Krueger John-Henry szerepel, a nőknél pedig Jászapáti Petra, illetve Kónya Zsófia lép jégre.

Tiltakoznak a dél-koreaiak is

Kedden a dél-koreaiak ugyancsak hivatalos panaszt nyújtottak be a NOB-hoz és a Nemzetközi Korcsolya Szövetséghez (ISU) a pekingi bíráskodás miatt.

"A kérvényünket hamarosan eljuttatjuk a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz is, hogy soha többé ne fordulhasson elő az, amit az elődöntőben láttunk, amikor Hvang Te Hont, valamint Li Dzsun Szeót kizárták szabálytalanságra hivatkozva" - jelentette ki Jun Hong Geun csapatvezető.

A csapatvezetéstől Csoj Jong Ku közölte, a fináléban Liu Shaolin kizárása is megkérdőjelezhető ítélet volt.

"A hajrában Zsen Ce-vej mindkét keze Liu lábán volt, így érthetetlen, hogy miért a magyart büntették meg. Az ISU évente finomítja a szabályokat, de a végső döntést a főbíró hozza meg, és csak az ő helyes ítéletén múlik minden" - érvelt.

Jun Hong Geun hozzátette: a sportág egyik fellegvárának számító Koreai Köztársaságból sokan üzenték a közösségi oldalakon, hogy a csapatnak haza kellene térnie.

"Még sok verseny van hátra, ezért úgy döntöttünk, hogy maradunk. Közben viszont mindent megteszünk, hogy hangoztassuk a tiltakozásunkat a büntetések ellen" - mondta.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!