A Sydney-i Egyetem kutatói azt találták, hogy a globális élelmiszerrendszer üvegházhatású gázkibocsátásának 19 százalékát a közlekedés okozza - írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény.


Ez akár hétszer magasabb is lehet a korábban becsült aránynál, és messze meghaladja más áruk szállítási kibocsátását. Például a közlekedés az ipar és a közművek kibocsátásának mindössze hét százalékát teszi ki. A kutatók szerint különösen a tehetős országokban prioritást kell élveznie a helyben termesztett és előállított élelmiszerek fogyasztásának.

Dr. Mengyu Li, a Sydney-i Egyetem fizikai tanszékének munkatársa a Nature Food című folyóiratban megjelenő tanulmány vezető szerzője azt mondta: "tanulmányunk becslése szerint a globális élelmiszer-rendszerek a közlekedés, a termelés és a földhasználat változásai miatt az emberiség által előállított üvegházhatású gázok teljes kibocsátásának mintegy 30 százalékát teszik ki. Tehát az élelmiszer-szállítás - mintegy hat százalékban - a teljes kibocsátás jelentős hányadáért felel."

Az élelmiszer-szállításból származó kibocsátások a közúti járművek közvetlen kibocsátásának közel felét teszik ki.

Míg Kína, az Egyesült Államok, India és Oroszország a legnagyobb élelmiszer-kibocsátó, összességében a magas jövedelmű országok aránytalanul nagy mértékben hozzájárulnak a szállítás miatti kibocsátáshoz. Az olyan országok, mint az Egyesült Államok, Németország, Franciaország és Japán a világ népességének 12,5 százalékát teszik ki, mégis az élelmiszer-szállításból származó kibocsátások közel felét (46 százalékát) adják.

A kutatók szerint a megoldás egyértelműen az lenne, ha több helyi élelmiszert fogyasztanánk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!