Továbbra sem fogad el élelmet a Szajnába tévedt fehér delfin (beluga), ezért szakemberek a vészesen lesoványodott tengeri emlős kiemelésével is próbálkoznak, írja az MTI.

A Sea Shepherd France természetvédő szervezet hétfőn bejelentette, hogy mivel továbbra is eredménytelenek a sarkvidéki hideg vizekhez szokott beluga élelmezésére tett kísérletek, ezért miközben szakadatlanul próbálkoznak az etetésével, igyekeznek megoldást találni a zsilipek közé szorult delfin lehető legkíméletesebb kiemelésére is.

A beluga nem maradhat túl sokáig a két zsilip közti folyószakasz meleg, pangó vizében

- figyelmeztettek szakértők. A faj a sós tengervízben honos, de átmenetileg képes életben maradni édesvízben is, ugyanakkor félő, hogy éhen hal, ha nem eszik.

A Sea Shepherd közleménye szerint a fehér delfin nem fogad el élelmet, de érdeklődést mutat az emberi tevékenység iránt. Az éjszaka folyamán a zsilip falához dörzsölte a testét, eltávolítva a bőrén megjelent foltokat, de lehet, hogy az antibiotikumok is hozzájárultak a foltok eltűnéséhez.

A helyi hatóságok és állatorvosok vitaminokat és étvágygerjesztőt adtak a delfinnek, és némi orvosi kezelésben is részesítették. A természetvédők ínycsiklandó falatokkal, heringgel és lazaccal próbálják etetni, de az állat rá se hederít a finomságokra.

A múlt héten a Szajnába tévedt beluga több tízkilométerre felúszott az észak-franciaországi folyón, és jelenleg két zsilip között rekedve, a Párizs és a normandiai Rouen közötti folyószakaszon tartózkodik.

MEGNÉZEM A TELJES FILMET!


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!